Közélet

2016.07.28. 18:49

Vegyszermentesen: önellátó közösség lett a baráti társaságból

Nyílt napot tartott a kisberényi termékeket előállító kisközösség, hogy bemutathassák eredményeiket és azt a szemléletet, ami emögött áll.

K. G.

Tizenöt család öt évvel ezelőtt alapított egy közösséget, és az ország minden tájáról a somogyi településre költöztek, hogy vegyszermentes gazdálkodást folytathassanak. Jelenleg 37-en élnek itt a gyermekekkel együtt.
Dúl Tamás eredeti szakmája szakács, de boltban is dolgozott. Százhalombattáról jött a kis somogyi faluba, mert egy idő után egyre inkább vidékre vágyott. A városban ugyanis nem látott elég életet maga körül, ha elindult futni, egy betonrengetegben találta magát. Arra ébredt rá, hogy számára az érték a termelésben van, és fontos, hogy nyugodtan, harmóniában éljen a természettel.
– Egy felhívás nyomán alakult meg a közösségünk, mely egy baráti társaságból nőtt ki. Pécsről, Szombathelyről is költöztek ide Kisberénybe, ebbe a szép napos, védett völgybe. Itt fektettük le az önellátó gazdálkodásunk alapjait – mondta Dúl Tamás, aki értékesítési vezető is a közösségben.



Házakat, területet vásároltak a gazdálkodáshoz. Minden család egy-egy működési területet választott magának, melyben elmélyülhettek, hogy közösen egy munka és tudásalapú életet valósíthassanak meg. Így egyre magasabb szintet érhetnek el a termelésben, ezzel építhetik a közösséget, és mintává válhatnak. A közös cél érdekében konfliktusok árán is összecsiszolódtak, változtak az emberek. Azóta több lábon áll a kisberényi termékeket előállító közösség. Gyümölcsfeldolgozással, lekvárok, szörpök, savanyúságok előállításával, méztermeléssel, kecsketartással, tehenészettel, kenyérkészítéssel is foglalkoznak. Mangalicáikat szabadon tartják. Hamarosan nyúltartással és olajpréseléssel is gyarapodnak. Mindent vegyszermentesen állítanak elő, mert Dúl Tamás szerint szolgálni kell az életet. Ez azonban nem is olyan könnyű feladat. 

– Az első évben nagyon nehéz volt, vetettünk mi sok mindent, de csak a cukkíni maradt meg. Rá kellett jönnünk, hogy tudás nélkül nem megy. Kemény küzdelmek, odafigyelés és gyakorlat árán értük el, hogy mára szép választék terem. Az év végére értünk el oda, hogy a befektetett munkánk megtérüljön – mondta Tamás.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Nyílt napot tartott a kisberényi termékeket előállító kisközösség
[/caption]
A gyomirtás náluk a kapálást jelenti, és bizony sok kézimunkával kényeztetik a növényeket a kertben, ez pedig jót tesz annak is, aki végzi ezt a munkát. A természet pedig meghálálja a segítséget. Nemrég az uborkákat ellepték a levéltetvek, már megijedtek, hogy oda a termés, de ekkor megjelentek a katicabogarak is, és felvették a küzdelmet a kártevőkkel.      

Mintegy félszáz ember sereglett össze a terménybemutató hírére, hogy megismerkedhessenek a kisberényi közösséggel. A törzsvevők a fonyódi, a kaposvári, a káptalantóti, a balatonfenyvesi és a balatonboglári piacon kedvelték meg a termékeket. 
– Teljesen más íze van a terményeknek! Érezhető, ha vegyszermentesen, ősi módszerekkel gondozzák a növényeket. Mi a családunk egészségének megóvása érdekében és környezetvédelmi okokból egy éve fogyasztunk ilyen élelmiszereket. Más minőségű lesz az ember élete, ha erre odafigyel. Nagyon sok munkával jár a konyhában, ha valaki egészségtudatosan étkezik, mert sokat kell főzni, zöldséget pucolni, de megéri – mondta a budapesti Nagy Krisztina. Párja hozzátette: ha boltban vásárol uborkát, jó pár napig epebántalmak gyötrik, de ha kisberényi zöldséget fogyaszt, a kedvező hatás nem marad el.

– Magam is termelő voltam, ezért tudom, milyen nehéz a  vegyszermentes gazdálkodás – mondta a kaposvári Czeider Tiborné. – Megérzem a vegyszer ízét egy gyümölcsön vagy zöldségen. Legutóbb egy bevásárlóközpontban vettem egy sárgadinnyét, de ehetetlen volt. Amióta egészségsen táplálkozom, és gyógyteákat is fogyasztok, már nem kell napi kétszer beszednem a vérnyomáscsökkentő gyógyszeremet, csak egyszer. Azért jöttem el, hogy segítsek Tamásnak, aki péntekenként eldugott helyen árul a kaposvári Nagypiacon.

Címkék#Kisberény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!