Az egyház arca: tabuk nélkül a klérus és a hívek viszonyáról

A beszélgetésen részt vett Vedres Csaba zeneszerző, zongoraművész és kántor, Lőrincz Sándor író és újságíró, Simonné Pallós Piroska egyetemi docens, Rumszauer Miklós, a Szent József-Szent Margit templom plébánosa, és Varga László, a Szent Imre-templom plébánosa. Az eszmecserét moderátorként Gombos Péter egyetemi docens irányította.



A résztvevők bemelegítésként pillanatokat ragadtak ki az életükből, amikor az egyház nem a jó arcát mutatta számukra. Rumszauer Miklós azt idézte fel, amikor pécsi egyetemistaként egy esti időpontban akart bejutni a püspökségre, de a portás durván elutasította. Simonné Pallós Piroska története arról szólt, hogy bár rendszeresen jár templomba főként a nagy ünnepek alkalmával, de egy időben mégis távol maradt.
– Mise után behozták a perselyt, de túl sok aprópénz volt benne, mire a pap felcsattant, hogy megmondta, csicsedlit ne tegyenek bele. És repült a kosár... Azóta is a sírás fojtogat, ha rágondolok – mondta az egyetemi docens, aki szerint a klérus és a hívek némelykor spanyolfalat építenek egymás közé, ami elválaszt és eltakar.

Vedres Csaba zeneszerző egy évtizedekkel ezelőtti élményét hozta fel, amikor inkább politikai beszédet, mint szentbeszédet hallott a paptól, aki virtuóz mozdulattal pörgette meg a furcsán forgóra állított oltárt. Ez az egyetlen alkalom volt, ami visszatetszést keltett benne, egyébként minden istentiszteletről tud olyan mondatokat hazavinni, amelyek építik a lelket.

Nem egységes az egyház arca, mást mutat a kívülállóknak és a bennfenteseknek, és néha az az érzése a híveknek, hogy nagyobb gondot fordít arra, hogy a kint lévőket meggyőzze, minthogy a bennlévőket megtartsa.
– Szeretem ezt a szeplős egyházat, ahogy Ferenc pápa írja, mert mindannyian az egyház tagjai vagyunk és nem vagyunk bűntelenek – mondta Lőrincz Sándor. – A szent és a profán néha nem válik ketté, de meg kell találni a mértéktartó hozzáállást. Újságíróként gyakran kaptunk telefonokat arról, hová lett a misepénz vagy hogy diszkóban táncolt a pap...

Rumszauer Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyházi szolgálatot ne keverjék össze a szolgáltatással. A ma embere gyorsan kívánja a jót, és ez kihat az evangelizációra is. Sokaknak az a hozzáállása, hogy nekik ne adjanak el semmit. Európában azért lett nehezebb a hittérítés, mert a jólét miatt elnehezedtek az emberek.
Kell-e progresszívnek, trendinek lenni az egyháznak – erről bontakozott ki eszmecsere Gombos Péter felvetése nyomán. Élhet az egyház a mai kor eszközeivel, de csak akkor, ha ezzel Istent szolgálja, szögezte le Lőrincz Sándor. Jó példák vannak erre, és ha bevonják a világiakat, egészségesebb egyházkép bontakozhat ki. De azt sem szabad elfelejteni, hogy Somogyban van pap, akinek 11 miséző helye van, és a benzinpénz egyre többe kerül, mert előfordul, hogy a perselyben csak 150 forint gyűlik össze. Egy karakteres plébánossal azonban szárba szökkenhet a közösség, és hagyja dolgozni az angyalokat is.
– Az egyház arcai azok az ágyhoz kötött idősek is, akik rózsafüzért morzsolgatnak. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róluk, pedig a nagy erő bennük van – tette hozzá.

Rumszauer Miklós egy idős karthauzi szerzetestől kapott terrekotta Krisztus-archoz hasonlította az egyház igazi arcát. Ha közelről nézik, repedezett és töredezett, látszik rajta Jézus szenvedése. Ha eltávolodnak tőle, és messziről tekintenek rá, békés és megdicsőült...