Közélet

2016.09.07. 11:30

Kilenc hónapja vár a jogosítványára az idős férfi, gázolónak tartják

Nehezen teszi túl magát jogosítványa elvesztésén egy 75 éves varászlói férfi, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy elgázolt egy idős embert Vésén.

Kovács Gábor

Az eset még januárban történt, de azóta sem kapta vissza vezetői engedélyét Zsován Géza, pedig egy kistelepülésen élve kocsi nélkül nehezen tud bevásárolni, orvoshoz járni, ügyet intézni. Vétlennek tartja magát: szerinte nem történt gázolás, és a baleset áldozata, egy 87 éves férfi később csúszott el a jeges úttesten. Beütötte a fejét, majd két hónapra rá meghalt a kórházban. 



– Január 16-án Nagykanizsa felől haladtam autóval a Vése és Inke közötti úton – idézte fel a történteket Zsován Géza –. A vései temetőnél van egy rész, ahonnan végig belátni az utat. Egy gyalogos állt bal felől a padkán, mintha oda lett volna szögezve. Már messziről láttam, 50 km/órával közlekedtem, de még lassítottam is. Végül lelépett, és keresztbe átment előttem az úton. Lefékeztem, alig tudtam megállni előtte. A kocsi nem érte el. Később gondolkodtam rajta, hogyan sérülhetett meg. Valószínűleg a fagyott útpadkán megcsúszhatott, akkor vágódhatott hanyatt. A rendőrség szerint a kocsim visszapillantó tükre sodorta el, de én ennek semmi nyomát nem találtam.

Géza bácsi sohasem követet el gyorshajtást, vagy más szabálysértést. Becsületes, régimódi embernek tartja magát, és az igazságszolgáltatásra bízta az ügyet. Azóta azonban kilenc hónap eltelt, és nem kapta vissza a vezetői engedélyét, amire pedig nagy szüksége lenne. Nemrég kapott egy levelet a rendőrségtől, hogy a háziorvosa vizsgálja meg, alkalmas-e a vezetésre. Szemészhez Nagyatádra küldték, a pszichológiai és neurológiai vizsgálaton is megfelelt. Ezután elment a marcali kormányablakhoz, hogy kérje a jogosítványt, de ott azt mondták neki, hogy csak a bírósági tárgyalás után kaphatja vissza.

A rendőrség pályaalkalmassági vizsgálatra is elküldte Budapestre, ahol a reakcióidejét is mérték.
– Nem tudtam megcsinálni az összes tesztet, de öt órát utaztunk, és idős ember lévén nekem nincs számítógépem, furcsa volt kezelni – vallotta be Zsován Géza. – Mondták, hogy lassú a reakcióidőm, de ha így lenne, akkor nem tudtam volna megállni a gyalogos előtt a kocsimmal. Olyan ellentmondások vannak ebben az ügyben, hogy nem mindennapi...
Megkerestük a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatát, akik az üggyel kapcsolatban csak annyit közöltek, hogy a Marcali Rendőrkapitányság az eljárást 2016. július 15-én befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészségnek. A felek most vádemelésre várnak, az ügyben a bíróság mondja majd ki a végső szót.

Nehezen kapható vissza a bevont jogsi

Kormányrendelet rendelkezik arról, hogyan és miért vonhatják be a járművezetők engedélyét, és hogyan módosíthatják ezt a döntést. Az ellenőrző hatóság az eljárása során a vezetői engedélyt a helyszínen elveszi, ha a járművezető azzal gyanúsítható, hogy közúti baleset során maradandó fogyatékosságot, halált, vagy tömegszerencsétlenséget okozott. Az ittas és drogtól bódult autóvezetők ugyanúgy járnak. Azokat is megfosztják a jogosítványtól, akik eltiltás hatálya alatt állnak. Szintén bevonás a vége, ha a vezetői engedély hamis, vagy azzal más módon visszaéltek, illetve javítás, törlés vagy más illetéktelen beavatkozás jelei észlelhetőek az okmányon. Nem maradhat a vezetői engedély annál, aki egészségi, pályaalkalmassági, képzési és vizsgáztatási előírásoknak nem felel meg, illetve járművezetésre közlekedésbiztonsági szempontból alkalmatlan. Vezetői engedélyt nem lehet visszaadni a büntetőeljárás jogerős befejezéséig, illetve az alkalmas minősítésű igazolását a közlekedés igazgatási hatóság előtti be kell mutatnia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!