Közélet

2016.09.08. 16:20

Versenyt lőttek, majd madarat mentettek a somogyi tűzoltók

Második alkalommal adott otthont Zalaegerszeg a Nyíltirányzékú Légpuska Lövészversenynek. Az Ebergényi úti lőtéren rendezett megméretésen a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is képviseltette magát.

Sonline

A meghívásos versenyen hat megye ötven tűzoltója – köztük a kaposvári Róth Zoltán, Harmath Balázs, a siófoki Szalay Balázs, Kovács Bálint, Turós László, Nagy Imre, valamint a marcali Molnár Milán, Mika Szabolcs – mérte össze tudását. A rendezvényt Egri Gyula tűzoltó ezredes a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője nyitotta meg. Az igazgató fölhívta a figyelmet a balesetvédelmi rendszabályok szigorú betartására, és sportszerű, eredményes küzdelmet kívánt a versenyzőknek.

A résztvevők összesen harmincat lőhettek, ebből tíz volt a bemelegítő, úgy nevezett próbalövés. Ezt követte az éles verseny, mely során két külön lőlapra tíz-tíz lövést kellett leadnia minden indulónak, a teljesítést követően pedig a zalaegerszegi sportegyesület hivatalos bírája értékelte ki a lőlapokat.

A férfiaknál egyéni kategóriában a dobogó második fokára Róth Zoltán tűzoltó őrnagy, kaposvári tűzoltóparancsnok állhatott fel. A férfi csapatversenyt pedig a harmadik legjobbként zárta a Róth Zoltán tűzoltó őrnagy, Harmath Balázs tűzoltó százados és Szalay Balázs tűzoltó hadnagy alkotta somogyi trió.



A lövészversenyről tartottak haza a marcali és a kaposvári tűzoltók, amikor a 76-os úton haladva, Sármellék közelében az előttük haladó autó elütött egy egerészölyvet. A légáramlat a somogyiak autója elé sodorta a madarat, de sikerült időben fékezniük. A tűzoltók megvizsgálták az állatot, sérülés nem látszott rajt, próbálták röptetni, ám 3-4 métert követően a madár földre zuhant. Így néhány telefonbeszélgetést követően a Kis-Balaton Kutatóházhoz irányították a csapatot. A madár egy táskában utazott a tűzoltókkal, majd a kutatóház munkatársai azonnal a fenékpusztai madármentő állomásra szállították, ahol szakértő kezek közé került az egerészölyv.

Mint kiderült: gyakran válnak balesetek áldozatává ezek a ragadozó madarak, amikor az utak mentén keresnek élelmet. Ez az egyed azonban a somogyi tűzoltóknak köszönhetően tovább vitorlázhat, s tovább gazdagíthatja hazánk védett madárállományát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!