Közélet

2016.11.22. 05:15

Jön a béremelés? Drasztikusan megdrágul a kenyér

Harminc százalékos kenyéráremelés lenne reális januártól Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke, a nagybajomi Európa Pék Kft. vezetője szerint, ugyanis a tervezett minimál-, illetve garantált bérminimum-emelést – a kormányzat tervei szerint 15, illetve 25 százalék – nem tudják kigazdálkodni a jelenleg nullszaldós, vagy maximum két százalékos profittal működő cégek.

Vas András

Az ágazati szövetségi elnök hozzátette, nincs elég pék, nagyjából háromezer szakember hiányzik országosan, s amíg nem tudnak több bért fizetni a cégek, nem is változik a helyzet, így mindenképpen szükség van béremelésre, ehhez azonban drasztikusan árat kell emelni.
– Az iparágban hat esztendeje nem volt áremelés – mondta Ojtó Lajos, a kaposvári Slendy Pékség tulajdonosa, a megyei kereskedelmi és iparkamara alelnöke –, de mára elengedhetetlenné vált. A minimálbér több mint ötven százalékkal emelkedett azóta, emellett az alapanyagok ára is felment. Ha a mostani béremelési arányok maradnak, akkor 25–30 százalékos drágulásra lesz szükség. Mert aki az új költségek alapján nem emel árat, az vagy visszasüllyed a feketegazdaságba, vagy megszűnik. A minimálbér-emelés amúgy mindent megdrágít majd, hiszen nemcsak a pékségeknek, de a beszállítóknak is nagyobbak lesznek a bérköltségei.



A kaposvári pékség tulajdonosa hozzátette, az ágazatban elterjed alacsony bérekkel nemhogy új szakembereket nem lehet szerződtetni, de még a régieket is nehéz megtartani.
– A kenyér és péksütemények árának emelése arányaiban keményen hangzik – jegyezte meg Ojtó Lajos –, ám nagyjából kilónként ötven forintról beszélünk. A statisztika alapján a magyarok évente, fejenként hetven kiló kenyeret esznek, vagyis az áremelés személyenként egy évre lebontva 3500 forint lenne, ami nagyjából 16–18 gombóc fagylalt. természetesen ez is pluszteher a vásárlóknak, ám az egész alapja, hogy jelentősen emelkednek a bérek, vagyis elvileg havonta több pénzt tudnak költeni.

A megyei kereskedelmi és iparkamara alelnöke megjegyezte, a kenyéráremelést általában sokkal inkább lelki, mintsem anyagi okok miatt jegyzik meg az emberek, hiszen a tej, a hús vagy a zöldség-gyümölcs ára folyamatosan emelkedett az elmúlt években, mégsem mozgatta meg annyira a közvéleményt, mint a most tervezett kenyéráremelés.
Septe József szerint könnyebb lenne a helyzet, ha a kenyér áfáját – például a sertéshúshoz hasonlóan – öt százalékra csökkentenék – jelenleg 18 százalékos forgalmi adó terheli.
– Az áfa a sütőipar számára igazából irreleváns – mondta Ojtó Lajos –, hiszen az a boltokban jelentkezik, vagyis a kereskedőknek és a vevőknek számít. Vagyis az esetleges 13 százalékos mínusz is csak akkor jelenne meg, ha a kereskedők valóban érvényesítenék. Amúgy, ha valóban stratégiai kérdés lenne a kenyér mindenkori ára, akkor az első között csökkentették volna az áfáját, s nem 2018-ra ígérnék.
Lukics János, a kaposvári Lukics Pékség tulajdonosa szerint nemcsak a kenyér, hanem minden alapvető élelmiszer áfáját öt százalékra kellene csökkenteni, s akkor az esetleges áremelések nem érintenék olyan érzékenyen a vásárlókat.

– Ahogy a mondás is tartja: az áfa a szegény ember adója – jegyezte meg. – És miután jövőre még nem kerül szóba a kenyéráfa csökkentése, így nem biztos, hogy a piac elbír harminc százalék emelést. Szerintem, jó, ha húszat, viszont az is igaz, tíz-tizenötre mindenképpen szükség van, az pedig a kötelező béremelés függvénye, ennél mennyivel több kell majd. Hogy az emberek hogyan viselik majd? A benzináremelésnél megkérdezték őket?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!