Közélet

2016.12.08. 19:12

Hárman tettek ajánlatot a 67-es gyorsút kivitelezésére

Korábban többször is kitolták a Kaposfüred és Látrány közötti elkerülő utak egybefüggő szakaszának kivitelezésére írt pályázat beadási határidejét, ám csütörtökön megtörtént a közbeszerzési eljárás ajánlatainak bontása – tudtuk meg.

Gyeszát Zsolt

Jelenleg is tartanak a régészeti munkák a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő R67 gyorsút Kaposfüred és Látrány közötti nyomvonalán. Az utóbbi időben a számos autós által is észrevételezett járművek nem a majdani kivitelezőhöz tartoznak (ahogy többen is gondolták), hanem a Forster Központ alvállalkozóinak munkagépei, melyek a régészeti feladatokkal kapcsolatos földmunkát végzik a területen. A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ jelenleg előzetes régészeti dokumentáció elkészítéséhez kapcsolódóan – alvállalkozói által – feltárásokat végez és koordinálja a munkát az R67 gyorsút nyomvonalánál – tájékoztatottak.
Mint lapunkkal közölték: a feltárások az időjárás függvényében a jövő esztendőre is átnyúlhatnak, s eredményről egyelőre nem tudnak beszámolni a munka kapcsán, mivel még nem tart ott a kutatás, hogy arról nyilatkozzanak.



A Közbeszerzési Hatóság weboldalának tájékoztatásából nemrégiben kiderült, hogy a többször is módosított kivitelezési pályázat határideje végül december 8-ig szólt, vagyis 11 óráig lehetett benyújtani arra az ajánlatokat.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója, Loppert Dániel közölte lapunkkal: a Kaposfüred és Látrány közötti részekre vonatkozó kiviteli közbeszerzési eljárás ajánlatainak bontása csütörtökön megtörtént. Az eljárásra három ajánlat érkezett, az eredményhirdetés pedig 2017 februárjában várható. Eredményes eljárás esetén a kivitelezés 2017 tavaszán megkezdődhet.
A Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő R67 gyorsút 2x2 forgalmi sávos, középen fizikailag kettéválasztott lesz, mely a tervek szerint 110 kilométer/órás maximális haladási sebességet ígér az autósok számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!