Közélet

2017.01.25. 17:20

A hazát szolgálják: vonzza a katonai pálya a fiatalokat

A vártnál is nagyobb sikere volt a szerdai honvédelmi pályaválasztási napnak: a toborzó irodába közel hatvan diák érkezett, az airsoftlövészeten kívül hatástalanítottfegyver-bemutató egészítette ki a programot, melyen a katonai rendészek is részt vettek. A rendezvény kezdetén egy perces néma főhajtással emlékeztek meg a veronai autóbuszbaleset áldozatairól.

Harsányi Miklós

A toborzóközpont aulájában alig lehetett lépni, a pályaválasztás előtt álló kamaszok szinte teljesen megtöltötték a fogadóteret, ahová még a hivatalos megnyitó után is újabb érdeklődők érkeztek.
– Büszkék lehetnek arra, ha a katonai hivatást választják – mondta a fiataloknak Horváth Jenő őrnagy, parancsnok. – A honvédek mindenhol megállják a helyüket: katasztrófahelyzetben, árvíznél és a határon is. Szerteágazó feladatot végeznek a katonák, akik mindig a hazájukat szolgálják.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] A vártnál is nagyobb sikere volt a honvédelmi pályaválasztási napnak
[/caption]

A középiskolások körében is vonzó a honvédség

A katonai tanintézetekről valamint a honvédtiszti és az altiszti pályáról tartottak előadást a rendezvényen, s az önkéntes, illetve szerződéses szolgálatról is tájékoztatást kaptak a fiatalok. Megyénkben folyamatos a jelentkezés, a végzős középiskolások körében is vonzó a honvédség: a kiszámítható előmenetel valamint a stabil anyagi juttatások mellett a szakmai kihívást említik gyakran a jelentkezők. Változatos elhelyezkedési lehetőséget biztosít a sereg: legalább C-kategóriás jogosítvánnyal munkába állhatnak a gépjárművezetők, lövészbeosztásba azokat is felveszik, akik nyolc általánost végeztek, de népszerű a raktárosi munka, ezen kívül középfokú egészségügyi végzettségű szakembereket keresnek, s szakácsokat és orvosokat, illetve fogorvosokat is.



Horváth Jenő őrnagy kitért rá: két éve több mint 70, tavaly viszont már 108 szerződéses katonát vonultattak be. A somogyi fiatalok hazánk bármelyik alakulatánál szolgálatba állhatnak, így többek közt Kaposváron, Tatán és Veszprémben is.
– Az érettségivel nem rendelkező közkatonák havi bruttó 180 ezer forintot kapnak, a tizedesek 200 ezret, a szakaszvezetők 220 ezer forintot – tudtuk meg. – Az érettségizettek is 220 ezer forintot keresnek, s ezen kívül különféle juttatásokra, pótlékokra is jogosultak lehetnek.
Horváth Jenő hangsúlyozta: a sikeres somogyi toborzó munkát 2017-ben új lendülettel folytatják. Minél több fiatalt akarnak megszólítani, a tavaszi-nyári időszakban is több, nagy tömeget vonzó rendezvénybe kívánnak bekapcsolódni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!