Közélet

2017.01.28. 16:51

Hiába vagyunk méznagyhatalom, alig akarjuk enni

A fejlesztési lehetőségeken kívül a legújabb tudományos eredmények megismerése is erősítheti a magyar méhészek pozícióit. A cél, hogy a jelenleginél is nagyobb mennyiségben, palackozva jusson piacra a kiváló hazai méz: ez volt a fő üzenete a szombaton megnyílt 19. Dunántúli Regionális Méhésztalálkozónak.

Harsányi Miklós

Tovább folytatják a mézfogyasztást ösztönző kampányt hazánkban: a mostani – fejenként, évi – 70 dekagrammról 2-3 éven belül egy kilóra akarják növelni a mennyiséget. A méhészek bizakodva készülnek az új idényre.

Palackozva jobb lenne


– Az egyik legnagyobb gond, hogy még mindig nagy tételben, alapanyagként adják el a méz jelentős részét a termelők – hangsúlyozta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. – A méhészeknek sokkal nagyobb bevételt jelentene a palackos eladás. Ezt támogatja a méhészeti program, s ezen a téren fontos az egységes piaci megjelenés.
Mézár és áfa-csökkentés: ennek kapcsán az államtitkár arra hívta fel figyelmet, hogy ez egyelőre az alapvető élelmiszereket érinti. Viszont ahogy a gazdaság teljesítőképessége engedi, úgy kerülhet sor a mézre, ám ebben az esetben valószínűleg hosszabb folyamatról van szó. Nagy István – a méhészek között korábban riadalmat okozó, Kínából származó olcsó műméz behozatala kapcsán – rámutatott: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kiválóan működik. A szervezet határozott fellépésével, s az áruházak kiváló együttműködésének köszönhetően ezek a termékek lekerültek a boltok polcairól.

Nem elég népszerű még

– A mézfogyasztás növelésében fontos szerepet játszik a tudatformálás is – fejtette ki Nagy István. – Több olyan akció is van hazánkban, amely a méz szerepére, fontosságára irányítja a közfigyelmet. A szlovén kezdeményezéshez Magyarország is csatlakozott: a mézes reggeli program keretében az óvodákban és iskolákban is nagy sikerrel rendeztek akciót.
Lényeges, hogy minél több magyar fogyasztó tisztában legyen azzal, hogy milyen kiváló mézeket állítanak elő hazánkban. S az sem mellékes kérdés: nem kizárólag akácot készítenek a méhészek, hanem ezen kívül számos egyéb fajtát is, lenyűgözően bőséges a magyar méz kínálat. Nagy István kiemelte: méznagyhatalomnak számítunk, ám a mézzel kapcsolatos fogyasztói ismeretek még mindig hiányosak, bőven van pótolni való. S egyes tévhitekre utalva megjegyezte: azt is érdemes tudni, hogy a méz nem csak folyik, hanem krémes is lehet.

Külön fogalom a somogyi méz

Középpontban a tudomány

Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora és Huszti Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte a kaposvári méhésztalálkozó résztvevőit, akik több előadást hallgattak meg. Az új generációs probiotikumok a méhészetekben címmel tartottak előadást, s az ágazat méhegészségügyi helyzetéről valamint a varroa atka elleni kutatások eredményeiről is szó esett. Ez utóbbi kapcsán Nagy Csaba, a Kaposvár és Térsége Méhészeti Egyesület titkára közölte: a károkozó élősködők elterjedését a lehűlés, a korábbi évekhez képest lényegesen hidegebb idő megnehezíti.

A Somogyi Hírlap kérdésére az államtitkár kifejtette: a méhészeknek döntő a piacra jutás. Ehhez viszont olyan méz csomagolásra, kiszerelésre van szükség, amire igény van. Az a cél, hogy minél kiválóbb minőségű mézet termeljenek a méhészek, s akik ezzel foglalkoznak, azoknak megérje a munka. Lényegesnek tartja az eszközfejlesztést továbbá a hatékony termelési körülmények megteremtését.
– A somogyi méhészek egy fogalom a szakmán belül – húzta alá. – Olyan lehetőségeik vannak, amivel kitűnhetnek, s jó kezdeményezéseket indítottak el. Példaértékű a méz lovagrend felállítása, s nagyon fontosak a gyakori képzések is. Az immár nagykorúvá vált kaposvári rendezvényre több mint ezer látogatót vártak. Nemcsak Somogyból, hanem távolabbi megyékből is érkeztek. Szakmai előadásokon kívül a méhészetben használt eszközöket is vásárolhattak a vállalkozók.


 

Nehéz időszakon vannak túl a helyi méhészek


– Sok idegeskedéssel teli, nehéz, embert próbáló időszakon vagyunk túl – mondta Petrus Lajos, a Kaposvár és Térsége Méhészeinek Egyesületének elnöke. – Hiába készültek fel a méhészek tisztességesen, ha a tavaly tavaszi fagyok komoly károkat okoztak Somogyban is, s így a szezon végén nem dicsekedhettünk az eredményekkel. A számunkra meghatározó akácméz esetében – a korábbi időszakhoz képest – nagyjából 30-40 százalék volt a kiesés, de ennél súlyosabb veszteségről is értesültem. Ennek ellenére a méz felvásárlási ára alacsony, mélyen a világpiaci összeg alatt van. Legyen szó bármekkora méretű gazdaságról, hihetetlen fegyelemmel, elszántsággal kell dolgozni. Reméljük, hogy 2017-ben nem ismétlődik meg a tavalyi helyzet. Ha a természet újra elbánna a méhészekkel, akkor annak szerintem a korábbinál is jóval súlyosabb következményei lesznek.


 

Nagy István Vásárt is tartottak Kaposváron -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!