Közélet

2017.01.24. 10:29

Mindig a bajban volt élen

Szakmai megkerülhetetlenségét számos díj és elismerés tükrözi, jegyzői, majd címzetes főjegyzői tevékenysége a rendszerváltástól egészen napjainkig alakítja helyi közigazgatásunkat. Nyugdíjasként ma is gyakori látogató a „hivatalban”, ahol élete munkáját állította Kaposvár szolgálatába. Kéki Zoltán január 23-án lett Kaposvár díszpolgára.

Szűcs Tibor

– Meglepődött, amikor megtudta, hogy Önnek ítélték a díszpolgári címet?
– Igen, egyáltalán nem számítottam rá.

– Ha szabad mondani, illusztris, tekintélyes társaságba került. Van olyan, akire példaképként tekint
?
– Igen, rengeteg olyan név van az emléktáblán, akikhez személyes kötődésem is van, gondolok itt Szijártó Istvánra, vagy Szili Ferencre, akik tanáraim voltak, számomra roppant fontosak. Az előző éves díjazottal, Bellai Zoltánnal, de Fekete Lászlóval, Ozsváth Ferenccel, vagy Gáspár Ferenccel is baráti viszonyt ápolok. Ezek a kötődések ugyancsak meghatározók az életemben, de a múltból is vannak olyanok, mint egykori tanárom és atyai barátom, Zákányi Zsolt, aki a maga sajátos stílusával nagyon közel állt a szívemhez. Minden ember, aki szerepel ezen táblán, egy-egy egyéniség és mindegyikőjüknek megvannak azon tulajdonságai, amelyekre irigy lehet az ember, s ugyanakkor amelyekből sokat is tanulhat.

– Ön példaképtípusnak látja magát?
– Nem, nem is gondolkodtam soha erről, nem is akarok példakép lenni. Az embert szerintem nem ilyen megfontolások vezérlik. Talán a gyerekeimnek szerettem volna jó apjuk lenni, unokáimnak jó nagypapája. De ez a megfontolás soha nem vezérelt, hogy úgy dolgozzak, úgy éljek, hogy mintakép lehessek egyszer. Csak szerettem volna jól dolgozni. Amikor munka volt, akkor dolgoztam, ha szórakoztam, akkor szórakoztam, mindenbe, amit tettem, szerettem beleadni száz százalékot.



– Akik ismerik, tudják Önről, munkájában erősen jellemezte ez a maximalizmus, ennek biztosan van egy sziklaszilárd alapja, amihez a végsőkig ragaszkodott.
– Axiómákat sem állítottam fel soha, de a munkában hittem mindig. Lehet nagyszerű szaktudású, a legjobban felkészített ember valaki, ha nincs mögötte munka, akkor semmit nem ér az egész. S még valami nagyon fontos: az emberi tulajdonság. Huszonhét éves korom óta gyakoroltam munkáltatói jogokat, egy dologra mindig nagyon ügyeltem, hogy olyan kollégákat vegyek fel, akikről azt éreztem, jó emberek. Jó emberekből lehetnek jó munkatársak, de nem biztos, hogy ha valaki jól felkészült, de emberileg gyengébb, akkor jól lehet majd vele együtt dolgozni.

– A közigazgatás utóbbi négy-öt évtizedét kiválóan ismeri, melyek voltak a legnehezebb, vagy legkönnyebb évek, hogyan éli meg utólag: egyáltalán, jó volt jegyzőnek lenni?
– Nagyon. Én a legszebb közigazgatási szakmának tartom a jegyzőit, s nem azért, mert az voltam, hanem mert annyira fantasztikusan sokszínű. Volt nap amikor azzal kezdtem, hogy az egészségügy kérdéseiről tárgyaltam, fél óra múlva a költségvetés összeállításáról, egy órával később oktatásügyi kérdésekről, majd a helyi adók kérdésiről, végül, mondjuk birtokháborítási, esetleg szociális problémákkal küszködőket fogadtam. Egy biztos, aki jegyzőként odatette magát, soha nem tudott eltunyulni a szakmában, minden egyes nap kihívásokkal volt teli. A kezdetek kezdetén több mint háromezer jegyzői hatáskört számoltak össze, állandóan észnél kellett lenni a rengeteg jogszabályváltozás miatt. Tobzódni lehetett a feladatokban.

– Melyik időszak volt teli a legtöbb kihívással?
– A legizgalmasabb a rendszerváltás körül volt, amikor kvázi meg kellett csinálni magunkat, egy önkormányzati rendszert kellett felépítenünk a saját településeken, s nem volt előttünk minta. Nehéz és kihívásokkal terhes évek voltak, de szerintem a kaposváriak mindig jól döntöttek, olyan embereket választottak, akikkel lehetett alkotni, mert nem romboló, hanem építő habitusú emberek kerültek be a képviselő-testületekbe. Ez nagyon fontos volt. Kaposvár egy komoly előnyt szedett össze ezekben az időkben így.

– A mai közigazgatás jóval központosítottabb, kevesebb hatáskörrel működtetett rendszer. Hogyan értékeli ezt a fajta szűkebb mozgásteret és természetéből adódóan jóval centralizáltabb környezetet?
– Én önkormányzat párti vagyok, meggyőződésem, hogy a helyi közösségek jól tudják menedzselni a helyi ügyeket. Amellett vagyok és voltam is, hogy az önkormányzatoknak bátran lehet hatáskört adni, legyen szó akár iskoláról, vagy éppen egészségügyről. Ugyanakkor az is tény, hogy lehet így is jól és úgy is rosszul működni.

Névjegy

Kéki Zoltán 1952-ben született Eddén. 1977-ben szerzett jogi diplomát a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán, majd 1992-ben ugyanott jogász-közgazdász másoddiplomát. 1977 és 1983 között, első munkahelyén a Kaposvári Járási Hivatalban volt főelőadó és osztályvezető. 1983 és 1986 között a Somogy Megyei KIOSZ-adóközösség vezetője, 196-tól 1990-ig Kaposvár, Városi Tanácsának pénzügyi osztályvezetője. 1990 decembere óta Kaposvár jegyzője, 2002 júliusa óta 2015 végéig címzetes főjegyzője. Nős, felesége Kováts Judit, jogász, három gyermekük és hét unokájuk van.

– Ha ma 1990-et írnánk újból belevágna?
– Igen. ''90-ben még gondolkodva vágtam bele, most huszonöt évvel a hátam mögött már gondolkodás nélkül. Akkor még Szabados Péterrel és Szita Károllyal  és másokkal, ''94-től pedig Szita Károllyal és a többi képviselővel.

– Ha van ideje visszafelé tekinteni a munkájára, mi az, amit szakmailag kifejezetten nagy sikernek értékel?
– Ami biztosan szép emlék az a környezet, akikkel együtt dolgoztam. Hálás vagyok mindkét polgármesternek, hogy viszonylag szabad kézzel építhettem a hivatalt és igazán kiváló szakembereket tudtunk megnyerni Kaposvár városának. Olyanokat, akik nagyon sokat tettek és tesznek jelenleg is azért, hogy ez a város fejlődjön s a közszolgáltatásokat jó minőségben tudják igénybe venni a kaposváriak. Ezt élem meg igazán nagy sikerként. Hogy egy jó csapatot lehetett felépíteni. s úgy gondolom, ez a lendület kitart még jó ideig. A másik komoly szakmai siker, közös munkánk eredménye, hogy megítélésem szerint a helyi önkormányzati rendszer kiépítése kapcsán jól sáfárkodtunk a javakkal. A célunk mindig egy volt és közös: hogy jó legyen Kaposváron élni.

– Elkerülhetetlen a felvetés, biztos voltak kudarcok is...
– Ma is fáj, ha Taszárt hallom, akkor mindig megáll bennem valami. Mindig az a típus voltam, hogy a bajban voltam az élen. A feladatokkal is úgy vagyok, ha valamit elvégeztünk, akkor jöjjön a következő, nemigen időztem múltbéli dolgokon. De ha elkészült valami, mindig foglalkoztatott a kérdés: hogyan lehetett volna jobban csinálni. Mert ez az elégedetlenség visz előre, ha ott motoszkál a fejünkben: a hogyan lehetett volna jobban – felvetése. Taszár, a taszári repülőtér sorsának kérdése pont ilyen számomra.

– Száz és kétszáz esztendő múlva visszatekint az utókor a mai Kaposvárra, mit fog látni erről az időszakról?
– Egy biztos, egy olyan időszakot, ami a város fejlődésének szempontjából nagyon jelesnek mondható. Gondolok például a város központjának megújulására,  a közintézmények megújítására, az utak rendbetételére, a Deseda fejlesztésének beindítására, a közlekedési feltétele javítására. Ám tudni kell, semmi nem fekete vagy fehér. Németh István egykori kaposvári polgármester, akinek munkásságát mindannyian magasztaljuk, egy szerencsés korban élt a nagy századfordulós építkezések idején, de az egyik legtámadottabb városvezető is volt egyben. Nem szabad a közösségi teljesítményeket feledni, nem szabad elfelejteni, hogy a hatvanas, hetvenes években itt lakótelepek és iskolák épültek föl, ez egy óriási teljesítmény volt. Itt közművesítettek, gázhálózatot építettek ki. Az eleink mögött is óriási teljesítmény van. A mögöttünk álló évtizedek arról lesznek nevezetesek, hogy kiépítettünk egy önkormányzati rendszert, s azt mondom, hogy ez is a nagy építkezések és az önkormányzati rendszer alapjai letételének az időszaka.


 

Büszke az egykori kollégákra és az unokáira

Nem jár be minden nap már a hivatalba nyugdíjazása óta, de természetszerűen rengeteg minden odaköti. Társadalmi tisztségeket lát el, szívesen és bármikor segít, ha megkérik. Harminc évet dolgozott a városházán, saját bevallása szerint nem vágta el a köldökzsinórt. Barátságok, emberi kapcsolatok kötik oda a munkán kívül, s mint mondja, jó szívvel megy be ma is. – Büszke vagyok a kollégákra, akik ott dolgoznak, vagy velem együtt dolgoztak, s nagy tehetséggel látják el a rájuk mért feladatok adta kötelességeket – foglalta össze kérdésünkre Kéki Zoltán. Ami változott, nagyobb a szabadsága, mindenre több az ideje, így az unokák örömére, a családjára is. – Amikor elmegyek értük az iskolába, bizony, titokban talán még a könnyem is kicsordul, amikor a tanító néni így fogad: főjegyző úr büszke lehet az unokájára... – vallotta be.

 

Kéki Zoltán, Kaposvár díszpolgára Kéki Zoltán, Kaposvár díszpolgára -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!