Közélet

2017.02.06. 11:50

Már a balatoni ingatlanokat ostromolják a nádasokban elszaporodó vaddisznók

A vaddisznók okozzák a legnagyobb kárt a balatoni belterületeken, de a szarvasok, az őzek és a rókák is megjelentek az üdülőrégióban. Nemrégiben megírtuk: Kőröshegyen a temetőbe törtek be a szarvasok.

Krausz Andrea

A tóparti önkormányzatok érdekképviseletét ellátó Balatoni Szövetség most megoldást keres arra, hogyan lehetne a vadakat saját életterükbe visszaszorítani, a szervezet Somogy, Veszprém, és Zala megyei polgármestereket, vadásztársaságokat és a hatóságokat is egy asztalhoz ültette a témában.

Kitúrják az öntözőberendezést

– Több önkormányzat keresett meg bennünket, mert nem csak a szántóföldeken és a veteményesekben okoznak kárt a beszabaduló vadak, de a belterületi ingatlanokon is megjelennek – mondta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke. – Feltúrják az üdülőingatlanok kertjeit, a gyepet és kitúrják az öntözőberendezést, kárt okoznak a szőlőültetvényekben, szinte már nem is félnek az embertől. A kocogni induló turisták is jelezték már, hogy útközben látták, amint a vaddisznó túrja az ingatlanok füvét.  Legutóbb Keszthelyre szerveztünk fórumot, hogy tisztázzuk, milyen jogi lépéseket kell tenni a megoldás érdekében. 


Ki fogja be a vadat belterületen?

– A belterületen nincs szabály a vadgazdálkodásra, nincs egy olyan szervezet, amelyik jogosult lenne vadászni, vagy befogni az erdők állatait – összegzi a panaszokat Balassa Balázs. Nem lehet befogni és elejteni sem lehet az állatot, valamint a belterület vadászati tevékenység sem rendezett. – Sok az elhanyagolt ingatlan, ahol a rókák búvóhelyet találnak és vannak, akik etetik, így odaszoktatják az állatokat az ingatlan közelébe, aztán csodálkoznak, ha megrongálják a kerítést. – Óriási probléma, hogy a nádasok nincsenek levágva, amelyben télen búvóhelyet találnak és szaporodnak a vaddisznók, innen indulnak belterületre portyázni és élelmet kutatni. Úgy látjuk, hogy a vadásztársaságok felelőssége is, hogy ilyen mértékben hagyták elszaporodni a vadakat.

A Balatoni Szövetség első lépésben tisztázza az érintettekkel a megoldási lehetőségeket és nemsokára jogszabály-módosítási javaslattal állnak elő. Mint mondják: az önkormányzatokra, a vadásztársaságokra és a jogalkotókra is hárul feladat.

A vadásztársaságokat szigorúan szabályozza a törvény

Kersák György, a Sióvölgye Földtulajdonosi Vadászegyesület vadászmestere szerint a vadászat rendkívül szigorú szabályok szerint zajlik. A vadlétszámot minden évben a vadászati terv szerint alakítják, pontosan szabályozott hány vaddisznót, őzet vagy szarvast lőhetnek ki, a vadkilövések számát a vadászati hatóság hagyja jóvá. Kersák György elmondta, hogy a rájuk vonatkozó törvény szerint belterületen nem lehet vadászni, ami egyébként is veszélyes lenne. Területükön vadföldeket tartanak fenn, ahol lábon marad például a kukorica, itt táplálkozhatnak és megbújhatnak az állatok és nem mennek a lakott helyekre. Belterületen legálisan lehet különböző szag- és ízhatású vadriasztó szereket használni, és hatásos például emberi hajat kihelyezni a kerítésre, ami távol tartja az erdő állatait. A vadászmester hangsúlyozta: Balatonkilitin jelezték, hogy róka garázdálkodik a kertekben, az egyesület segítségével több helyen róka élvefogó csapdákat helyeztek ki, a megfogott rókákat pedig sikeresen telepítették vissza a saját életterükbe. A belterületre tévedő vadállatok kapcsán megjegyezte: fel kell számolni az elhanyagolt, gondozatlan, portákat, helyeket, amikben valóban megbújhatnak a dúvadak, de véleménye szerint ez az önkormányzatok hatáskörébe tartozik. A háztáji területeken pedig gondot jelent az ételmaradék kertekbe öntése is, illetve a macska- vagy kutyaeledel kihelyezése, ami óhatatlanul is a házak közelébe csalogatja az állatokat.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!