Közélet

2017.02.07. 18:46

Veszélyesebb a vihar, ha nem látjuk előre

A kormány a siófoki obszervatórium további zavartalan működésében érdekelt és ha szükséges a cél érdekében jogszabályt is módosítanának. Ezt a földművelésügyi tárca közölte a közelmúltban az MTI-vel.

Kolumbán Tünde

A minisztérium azt hangsúlyozta, hogy a balatoni viharjelzés biztonságos működése nemcsak Siófoknak érdeke, hanem az egész balatoni régiónak, sőt az egész országnak. A meteorológiai obszervatórium a balatoni viharjelzés lelke, ez az a hely, ahol a Balatonnál a legjobb és legpontosabb mérések végezhetők. Mindez többek között az obszervatórium elhelyezkedéséből is adódik, hiszen az emblematikus épület egy, a siófoki partszakasz vízbe nyúló félszigetén épült meg.

Az obszervatóriumban zajló mérések az életvédelem miatt nélkülözhetetlen viharjelzés mellett a klímaváltozás szempontjából is felértékelődtek az elmúlt egy-másfél évtizedben. Horváth Ákos meteorológus, az obszervatórium vezetője korábban azt mondta: a klímaváltozás hatásai a Közép-Dunántúlon csak ezen az állomáson mérhetők, hiszen itt még nem történtek olyan markáns változások a környezetben, ami miatt az obszervatóriumot át kellett volna helyezni. Márpedig a tóparti beépítések miatt az áthelyezés sem példátlan eset: a keszthelyi állomást is épp azért kellett áttelepíteni, mert ezt hozták a környező építkezések. A meteorológia szakemberek szerint így hiába van a keszthelyi állomásnak is hosszú adatsora, és bármennyire is fontosak az ottani mérések, ha az egyre nagyobb figyelemmel kísért klímaváltozás szempontjából azok nem igazán használhatók. – Amikor a siófoki mérések bekerülnek a központi számítógépes modellekbe, akkor ezek a mérés nemcsak a közvetlen környezetet mérik, hanem hatalmas területre, az egész Balatonra nézve reprezentatívnak számítanak – magyarázta Horváth Ákos.

Többféle megoldás létezhet

Ezért is harcol az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) immár három éve az ellen, hogy az obszervatóriummal szomszédos telken a tulajdonos nagy méretű családi házat építsen. Az építésre a tulajdonos első körben engedélyt kapott, amit az OMSZ és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság  fellebbezésére a Somogy Megyei Kormányhivatal elutasított. A siófoki önkormányzat később változtatási tilalmat rendelt el az egykor strandként is működött telekre, hogy megakadályozzák a beépítését, ám ez a tilalom tavaly év végén lejárt és már meghosszabbítani sem lehet. A telektulajdonos közben bírósági perben vitatja az építési engedély visszavonását. A per még nem zárult le, de az sem kizárt, hogy nem is egy bírósági döntés jelenti majd az ügy végét, hanem az állami szerepvállalás. A kormányzati szándék szerint kivásárlással, vagy ha arra lehetőség van, telekcserével kárpótolnák a tóparti ingatlan tulajdonosát, ezzel tennének pontot az ügy végére és mentenék meg a siófoki meteorológiai állomást.
A Földművelésügyi Minisztérium az ügy kipattanása óta támogatta az OMSZ-t a telekbeépítés megakadályozásában, korábban még arra is javaslatot tettek, hogy vízirendészeti kikötőt alakítsanak ki a területen, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy az értékes telek a jövőben a vízirendőrök bázisa lehet-e.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!