Közélet

2017.03.21. 14:22

Előítélet nélkül emeltek szót a rasszizmus ellen

A másságról és az előítéletről is szó volt kedden a rasszizmus elleni világnap alkalmából megrendezett konferencián Kaposváron. Sokan érdeklődtek a Városháza dísztermében, ahol szakemberek tartottak előadást az esélyteremtés lehetőségeiről.

Gyeszát Zsolt

A Somogy Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház, s az azt működtető Napkerék Egyesület által szervezett konferencián Bogdán Imre, az egyesület elnöke felidézte: március 21. a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napja. – Közösen kell cselekednünk, az embereknek szükségük van a segítsényújtásra bőrszíntől és származástól függetlenül – jegyezte meg. A tavalyi munka során törekedtek arra, hogy Somogy megyében széles körben esélyt adjanak a tehetséggondozásra. Húsz esélyteremtési iroda működik az országban.


Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora elmondta: az egyetemen halmozottan hátrányos helyzetű egyetemisták tehetséggondozó programja is működik. Kiemelte a mentorok szerepét, s a pedagógus-mentor és az esélyegyenlőség biztosítását minden tehetség számára. Fogyatékosügyi koordinátori rendszer működik az egyetemen. Míg 2011-2012 között 35 fő fogyatékkal élő hallgató volt az egyetemen, addig 2015-2016-ban már 46 fő volt.
Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere köszöntőjében a tanulmányokat folytató gyermekek részére biztosított támogatásokról is beszélt, hiszen mint mondta, a város évek óta nagy hangsúlyt fektet a szociális felelősségre, melynek lényege az egyéni szabadság tisztelete és az esélyegyenlőség előmozdítása.
A konferencián Esélyteremtési Díjat adtak át, amit Somos László kaposfői esperes-plébános kapott munkájáért, melyet a hátrányos helyzetű roma lakosságért végez.

Nem gyűlölködhetünk

Varga László, a Kaposvári Egyházmegye helynöke példákon keresztül arról is beszélt, hogy ha valakinek a bűneit, bajait meglátjuk, azt gyakran szertekürtöljük. Lehetetlenné tesszük azt, hogy szeressük egymást, hiszen ha valakiről rosszat mondunk bárkinek, azt már nehéz szeretni annak, akinek a szívében elültettem a gyanakvást. Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy gyűlölködjünk. Csak egyetlen dolgot engedhetünk meg magunknak, azt hogy szeressünk.

A cigányzene legyen hungarikum, ne a cigányozás -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!