Közélet

2017.03.12. 17:32

Fidesz: a somogyiak érdeke is a jogi technikai határzár

Rendkívüli választmányi ülést tartott a Fidesz Taranyban, amely előtt rendkívüli sajtótájékoztatón számoltak be a Fidesz-KDNP somogyi országgyűlési képviselői a parlament – megyénket is érintő - jogi és technikai határzárral kapcsolatos döntéséről.

Györke József

Gelencsér Attila a választmány megyei elnöke elmondta: nagyon sajnálja, hogy a két somogyi ellenzéki képviselőtársa nem nyomott gombot ebben a megyét, s annak lakosságát is érintő rendkívül fontos kérdésben. - Nem is merek arra gondolni, hogy az ellenzéki képviselők migránspártiak is lennének – tette hozzá.



Szászfalvi László országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta: növekszik a migrációs nyomás, ezért van szükség a jogi és technikai határzár fejlesztésére, megerősítésére. A Zákány környéki emberek pontosan tudják, hiszen korábban saját bőrükön tapasztalták, mi történik, ha bárki, bármikor mindenféle okmány nélkül csak úgy átsétálhat a határon. Hozzátette: csak ezekkel az eszközökkel tudjuk megvédeni földünket, kultúránkat, családunkat.

Witzmann Mihály
országgyűlési képviselő szerint is stratégiai jelentőségű döntés született. Mint mondta: a képviselők számára nem lehet közömbös a somogyi emberek biztonsága, függetlenül attól, hogy kinek mi a meggyőződése. Ilyen helyzetben nem mások, s nem is a pártok érdeke kell, hogy meghatározó legyen. Az Európai Parlament asztalán fekvő kötelező kvóta kérdése és a családegyesítés megkönnyítése hazánk számára komoly veszélyeket is rejt, ezért mindent megtesznek a somogyi emberek megvédése érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!