Közélet

2017.04.21. 07:02

Iszik és vezet: a kamaszok fele szerint ez nem probléma

A magyar kamaszok majdnem a fele úgy gondolja, hogy biztonságos ittasan vezetni – derült ki egy több mint ötezer főt érintő felmérés során, melyben 12 és 18 év közötti fiatalokat kérdeztek a közlekedésről. Kiderült, hogy minden tizedik kamasz utazott már olyan kocsiban, amit ittas sofőr vezetett, minden második kapatos sofőr családtag volt.

Kovács Gábor

A hazai balesetek tíz százalékát okozza a járművezető alkoholos befolyásoltsága – állapította meg az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottságának kimutatásai. A KSH adatai szerint évente átlag tíz gyermekkorú halálos áldozata van ilyen baleseteknek. A témában az ORFK, az Országos Baleset-megelőzési Bizottság, a Közlekedéstudományi Intézet és a Mercedes-Benz Hungária Kft. végzett reprezentatív kutatást. A megkérdezett magyar fiatalkorúak 46,4 százaléka szerint nem veszélyes egy sör elfogyasztása után volán mögé ülni. A válaszadók húsz százaléka gondolja, hogy ez még fél deci tömény szeszesital után is veszélytelen. Az eredmény felveti, hogy szükséges lenne a közlekedésre felkészítés oktatásának bevezetése az alap- és középfokú iskolákban.



Harc az ittas vezetés ellen

– Vidéken sem elfogadottabb az ittas vezetés, mert bár nincs minden kistelepülésen rendőr, az emberek többsége nem kockáztat. Azonban mindenütt van egy réteg, amely nem törődik a veszéllyel. Szerintem részegen autózni egy kis faluban sem bocsánatosabb bűn, mint másutt. Én harcolok az ittas vezetés ellen, rendszeresen tartunk iskolai előadásokat a témában gyermekeknek – mondta Kiss Szilárd, nágocsi polgármester, aki a Reménység Alapítvány kuratóriumának elnöke, a faluban lévő rehabilitációs intézetben alkoholbetegek gyógyulnak.
– A családi példa mellett meghatározó a rossz társaság – mondta Szita Dezső, a Kaposvári Egyetem autósiskolájának oktatója. Hozzátette: szerinte a fiatalok sokszor nem tudják felmérni az igazi veszélyeket. Az alkohol adhat felszabadult hangulatot, de ha nincs felelősségérzet, tragédiához vezethet a részeg vezetés. – Nem tudom, hogy az iskola-e a megfelelő terep a KRESZ-oktatáshoz, mert úgy érzem, mintha az utóbbi időben csökkent volna a fiatalok vezetés iráni érdeklődése – emelte ki.

Csökken a reakcióidő

– Nem szabad ezzel játszani, mert az unióban hat-hét százalékkal nőtt az ittas sofőrök okozta balesetek száma – mondta Koncz István, közlekedési igazságügyi szakértő, külföldi példát hozva kiemelte: Németországban 3,5 millió olyan autóvezető van, akik potenciálisan veszélyt jelenthetnek emiatt. Tapasztalt sofőrök gondolják ugyanis úgy, ha este isznak, másnap reggelre már tiszták. Azonban a felmérések azt mutatják, hogy csökken a reakcióidejük.

Korán kezdjük, mert ezt látjuk

Magyarország az alkoholfogyasztás terén szinte minden statisztikában élen jár Európában. – A fő probléma, hogy nincs felnőtté avatási rítus, ami régen volt a hagyományos kultúrákban. Ezt azzal helyettesítik a fiatalok, hogy isznak, és akkor érzik magukat nagyfiúnak – mondta Mátraházi Tibor iskolapszichológus. – Felnőtté avatás helyett egy személyi igazolványt kapnak, pedig régen súlya volt annak, ha valaki belépett a felnőttkorba. Ma szivacsos átmenet van, amin a fiatalok minél előbb át akarnak esni, ehhez eszköz az italozás. Hozzátette: a fiatalok látják, hogy ittasan lehet vezetni, de azt nem élik meg, hogy ennek milyen következményei lehetnek. Nem az a fő baj, hogy a szabály nincs beléjük sulykolva, hanem az, hogy elvesztik a veszélyérzetüket. Az iskolapszichológus szerint a mai gyerekeknél egyre kevésbé merül fel, hogy tetteiknek milyen következményeik lehetnek. Ezt nem mérlegelik, ezért egyre kisebb az önkontroll.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!