Közélet

2017.04.18. 18:40

Lehet kiút mélyszegénységből? Pályázhatnak az önkormányzatok

Településenként 400 millió forintot nyerhetnek a somogyi önkormányzatok az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program két pályázatán. A mélyszegénységben élők élethelyzeteinek javítására fordíthatják az elnyert összeget, de képzéseket is szervezhetnek.

Koszorus Rita

A megyében 26 település érdeklődött, s közülük 11-en be is nyújtják pályázataikat. A humán erőforrás, valamint infrastruktúra fejlesztési projektek megvalósítását a Felzárkózási együttműködések támogatása című kiemelt projekt koordinálja. Ennek gazdája a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. Bátori Zsolt főigazgató arra buzdította az Emberi Erőforrások Minisztériumával szervezett Információs napon megjelent polgármestereket, hogy ne habozzanak benyújtani pályázataikat.

A dél-somogyi Taranyban is vannak ilyen nehéz körülmények közt élők – mondta Töreki István, polgármester. Körülbelül 5 családot szeretnénk kiemelni, akkor már megéri belevágni a pályázatba. Az anyagi és szakmai segítséggel hosszútávon tudjuk biztosítani a tisztességes lakhatást számukra. – Töreki István hozzátette: régóta tervezik egy közösségi ház kialakítását, a projekt erre is lehetőséget ad majd. – Van egy régi tsz irodánk, amit nyolc éve vásárolt meg az önkormányzat, ebből lehetne egy közösségi házat kialakítani. – Tarany polgármester hozzátette:  – A korábbi programok globálisan szóltak a kisebbségről, ez viszont családra, illetve személyre szóló és emiatt talán sokkal jobb. Mivel személyes kapcsolat alakul ki.

Pályázni lehet házak felújítására, de szakképzés indítására is

– A településvezetők számára a leggyakoribb megoldandó problémát a mélyszegénységben élő lakosok gondjainak orvoslása jelenti, így summázta Tóth László Norbert, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltségének igazgatója a projekt fontosságát. Hozzátette: aki dolgozni akar, megváltoztatni saját életét, annak adnak lehetőséget. A pályázók képzéseket szervezhetnek, hogy a nehéz helyzetbe került lakosok megfelelő szakképesítést szerezzenek, vagy éppen az általános iskolai tanulmányaikat befejezzék, illetve az életkörülmények javítására házak felújítására is lehet pályázni. – A program nem arról szól, hogy mindenkit beköltöztessenek a faluba. Sokkal inkább arról, hogy az életük új sínre kerüljön. Az SZGYF adja a szakmai hátteret: ők biztosítják a szakembereket és segítenek a pályázásban, valamint a lebonyolításban is. – Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára az információs napon kiemelte: – Akik részt vesznek a képzéseken azoknak abban is segítenek, hogy munkát találjanak. Mentorálás során pedig abban is közbenjárnak a szakemberek, hogy az állásukat megtartsák. S csak eztán kezdődhet a házak felújítása. Itt komoly hiányosságok vannak országszerte. Sok család olyan épületben él, amelyben nincs folyóvíz, vagy illemhely. A két pályázat nem indulhat egymás nélkül, – hangzott el a Megyeházán tartott információs napon, – a pályázók azonban gyökeres változásokat érhetnek el ezekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!