Közélet

2017.05.23. 13:24

Többszáz gyerek és fiatal futott a békéért a megyében

A béke fáklyája eljutott már az Északi-sarkra, a Mir űrállomásra, és egy tengeralattjáróra a felszín alatt ezer méterrel, fogta a kezében II. János Pál és Teréz anya, most pedig megérkezett Kaposvárra.

K. G.

A Békefutás (Peace Run), a világ legnagyobb váltófutása 30 évvel ezelőtt indult New Yorkból, azóta hat kontinens 150 országában jártak már, Európában 24 ezer kilométert tettek meg a futók. Hét hónapig van úton a fáklyaláng, hogy szimbolizálja azt: a béke nem csupán a háború távolléte, de szeretet, harmónia, egység és elégedettség is egyben. Az idei magyarországi szakaszon Baranyából érkezett Somogyba a menet, amelyhez bárki csatlakozhatott. Szentbalázs és Sántos után Kaposvárra tartottak, ahol mintegy kétszáz gyermek tartotta a lépést a futókkal.


– Összesen kétszázhetvenöt kilométert teszünk meg az országban –mondta Petterman György szervező. – Az első nap után hatvanöt kilométert tudhatunk magunk mögött. Nagyon húzós volt a kezdet, sokat futottunk, elfáradtunk, de szép időnk volt. Már eddig is sokan csatlakoztak ehhez az olimpiai jellegű váltófutáshoz. A települések között kevesebben rójuk a kilométereket, egymás között felosztjuk a szakaszokat, de a falvakban, városokban már nagyobb tömeg gyűlik össze, főként fiatalokból, de az idősebb korosztályt is várjuk. Amit érdemes tudni a Békefutásról, az az, hogy minden páratlan évben az adott ország határozhatja meg, hogy merre vezessen az útvonal, ekkor igyekszünk olyan térségeket lefedni, ahol már régen jártunk.  

Iskolák csatlakoztak a kezdeményezéshez 

Kaposváron a Kodály, a Berzsenyi, a Zrínyi, és a II. Rákóczi Ferenc általános iskolák, illetve a Táncsics és Munkácsy gimnáziumok, valamint a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziumának tanulói vettek részt a megmozduláson. A Kodály énekkara dalra fakadt, a Crystal SC táncosai is bemutatót tartottak a futóknak. A fáklyát a város nevében Pintér Rómeó, az önkormányzat ifjúsági és sportbizottságának tanácsnoka vette át. Az alkalomból elmondta: a futók olyan városba érkeztek, ahol helyi szinten sem jellemző a perlekedés, háborúskodás. Ehelyett a kaposváriak összefogva, a közösség erejével érik el céljaikat. Bízik abban, hogy a sportolók elviszik Kaposvár összetartásának, építő erejének a hírét. A csapat kedden Igal és Tab érintésével Fejér megyéig haladt Somogyban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!