Pali betyár még a papot is kirabolta

Az ecsenyi sváb családból származó Máj Péter az anyatejjel szívta magába a hagyományok tiszteletét. Édesanyja volt arrafelé az utolsó fekete menyasszony. Akkoriban ugyanis az arák siratták lányságukat, így gyászruhában mentek férjhez. – Édesanyám sok programot szervezett a hagyományőrzés jegyében, innen az én elköteleződésem – mesélte Máj Péter. – Négy előadásom repíti a múltba a ma emberét. Az aratásról, a huszárságról, a fonóról, és a betyárokról is van műsorom. Manapság nagy szükség van erre, mert a gyerekek körében nagy hiányosságok mutatkoznak ezek ismeretében. Üde színfoltot jelentenek a népművészettel foglalkozó csoportok: ők társaiknál azért valamivel többet tudnak a régi népi világról. Így tudják azt is, hogy a betyár más néven: erdei rabló.

– Betyárnak senki sem született akkoriban – meséli a hagyományőrző. – Ugyanolyan rendes emberek voltak, mint a többiek, csak nem tudtak elszámolni a rájuk bízott jószággal, vagy nem akartak katonának állni, és elbujdostak. A közelben leghíresebb Pali betyár volt, aki Visnyeszéplak környékén fosztogatott. Több kadarkúti rablás is fűződik a nevéhez. Történt, hogy még a papot is kirabolták. Ugyanakkor az hírlik róla, hogy nem volt rossz szándékú ember. Ezt bizonyítja, hogy a mai napig mindig van friss virág a sírján.
Az útonállókat nagy misztikum övezte Máj Péter szerint, és viseletük alapján messziről is felismerték őket. Bőnadrágot, és kívül hordott, röpikének nevezett bő inget hordtak, rajta vitézkötéses, pitykegombos mellényt és csorgóra állított kalapot nyomtak a fejükbe. Csizmájukon a sarkantyú leginkább a ló sebességváltójaként működött. Kezükben gyakran megfordult a már honfoglaláskor ismert hosszú nyelű fokos, amelyet nem csak egy pásztorkellékként, hanem fegyverként is magukhoz ragadtak. A fokossal ugyanis tudtak védekezni, és támadni is, valamint maradandónak bizonyuló új frizurát fésülhettek vele ellenségeik fejére. A betyárok nem csak a törvénnyel, a perzekútorokkal kerültek harcba. Előfordult, hogy egymással is nézeteltérésük volt. Nagyobb bűn volt ellopni egymás lovát, mint a szerelmét elcsábítani. Ha valaki visszakövetelte jussát, rendszerint a fokosát vágta a gerendába „aki legény vegye ki!” felkiáltással hívva birokra a tolvajt. Ha a „bűnös” kivette a fegyvert, megküzdöttek, ha nem, vissza kellett adnia a lovat, amelynek akkoriban nagy értéke volt, mert gyakran életet mentett. Nem egy mendemonda maradt fönn, amely szerint a betyár a fekvő ló mögé bújva tüzelt a csendőrségre, vagy épp a száguldó paripa a gyorsaságával mentette meg gazdája életét.

Az ostorozást és a nyakazást is kipróbálhatják az érdeklődők

Máj Péter az elméleti tudást gyakorlattal társítja, és a gyerekeket is bevonva mutatja meg, mennyi mindenhez értettek akkoriban. A fiatalok pattinthatnak karikás ostorral, ami azért kapta a nevét, mert a nyeléhez egy vagy több karikával kapcsolják az ostorrészt. Hangját a végén lévő csapó, vagy más néven sudár adja, ami a csapás következtében átlépi a hangsebességet. Az ostorozáson kívül a nyakazást is kipróbálhatják, vagyis egy almát fokossal feleznek el, valamint kipróbálhatnak egykori ügyességi játékokat. A próbatétel végén betyáresküt tesznek, és tanúsítványt kapnak arról, hogy a főbetyár befogadta őket.
A hagyományőrző túl van a századik betyárbemutatón, és összesen több, mint ötszáz alkalommal tárta fel a fiatalok előtt a régi népi világ titkait. Tíz éve járja március 15-én a kaposvári óvodákat huszárként, és dédelgetett álma, hogy egyszer nyit egy hagyományőrző tanodát, amelynek megvalósításához már tett kezdeti lépéseket.