Közélet

2017.06.09. 20:00

Véget ér a vágányzár a Balatonnál

Újra közlekednek a vonatok a dél-balatoni vasútvonalon a nyári időszakban. Június 16-án estétől megindul a közlekedés, szeptembertől pedig folytatódnak a munkálatok a Fonyód-Kaposvár és a Balatonfenyves-Balatonszentgyörgy közötti szakaszon.

Góz Lilla

Kisebb munkálatok zajlottak pénteken a balatonszemesi vasútállomáson. A köveket rendezték és az új peronokat seperték. A dél-balatoni vasútfejlesztés előrehaladásáról és a 2017 nyári időszakban érvényes ideiglenes forgalomba helyezéssel kapcsolatban Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője és Somodi László, a NIF Zrt. vasútfejlesztési koordinációs igazgatója tartott pénteken sajtótájékoztatót.
–  Június 16-ától megindul a vasútforgalom, a közönséget, ki tudjuk szolgálni. A projekt előkészítésekor a minisztériummal úgy gondoltuk közösen, hogy úgy újítjuk fel a vasutat, hogy a nyári forgalmat ellátjuk –  mondta el Somodi László, a NIF Zrt. vasútfejlesztési koordinációs igazgatója. Hozzátette: a soron következő, utolsó teljes kizárásos vágányzárra 2017 őszétől kell számítani, 2018-ban pedig tervezetten már csak eseti jelleggel, elsősorban éjszaka, szüneteltetik a vonatforgalmat. A beruházás teljes befejezése 2018 őszén várható. A jövő hétvégi forgalom elindításáig Balatonfenyves alsó, Balatonmáriafürdő alsó és Balatonberény és Fonyód megállóhelyek kivételével befejezik új magasperonok építését.

A Kaposvár-Fonyód vasútvonalon Lengyeltótinál is elkészülnek a végleges új peronok, a többi helyszínén ideiglenes peronokat alakítanak ki. Szántód-Kőröshegy állomáson felújították a peronaluljárót, és a többi állomáson is teljesülnek az utasforgalomhoz elegendő feltételek. A Balaton körüli MÁV-állomások korszerűsítése külön beruházásban valósulhat meg, ez jelenleg előkészítési fázisban van. A menetrend szerinti vasúti forgalom megindulása előtt próbamenetek közlekedésére kell számítani. A kezdeti időszakban, a vasúti forgalom zökkenőmentes működése érdekében további biztonsági intézkedésekre, az állomásokon kezelőszemélyzet jelenlétére kell számítani, A dél-balatoni vasútvonal fejlesztésének eredményeként az utazók gyorsabban juthatnak el a Balatonhoz. A menetidő a főváros és Keszthely között további 10 perccel csökken, Kaposvárról Fonyódra pedig a mostani 75-80 perc helyett 55 perc lesz.

A rendezett vasútállomás idegenforgalmi szempontból is előnyt jelent

Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője elmondta: az érintett szakaszon az elmúlt időszakban feszített tempójú, percíz munka folyt, annak érdekében, hogy a nyári szezonra megnyílhasson a vonal a vasúti forgalom számára.
–  Nekünk elemi érdekünk volt ez a beruházás, mert a turizmus szempontjából meghatározó, milyen infrastruktúra fogadja a Balatonra érkezőket. Folyamatosan nő a vendégéjszakák száma, reméljük, hogy idén is sikerül rekordot döntenünk. Ehhez nagyban hozzájárul a dél-balatoni vasútfejlesztés is –  tette hozzá a képviselő.
A balatoni települések vezetői azt remélik, hogy a korszerűbb vasútnak köszönhetően még több turista érkezik hozzájuk. Takács József, Balatonszemes polgármestere elmondta: a településre érkező turista ha leszáll a vonatról, körbenéz és azt látja, hogy milyen változásokon ment keresztül a vasúti pálya és környezete. Szerinte ez idegenforgalmi szempontból előnyt jelenthet a balatoni településeknek, hogy egy rendezett állomás és egy korszerűbb vasúti pályán érkezhetnek meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!