A Szita Bence-gyilkosság évfordulója

2022.10.29. 14:00

A két kezével kaparta ki Szita Bence holttestét az ügy nyomozója

Tíz éve történt az a gyilkosság, amelyről szinte mindenki hallott az országban. A kegyetlenül meggyilkolt, 11 éves felsőmocsoládi-kaposvári kisfiú, Szita Bence temetésére azon az őszön két és félezren jöttek el a Keleti temetőbe. Mostohaanyja, Polcz Erika 2012. október 30-án volt 47 éves, éppen a születésnapja előestéjén kellett meghalnia a gyereknek, hogy a vád szerint ne álljon a boldogsága útjába.

Kovács Gábor [email protected]

Fotó: Lang Róbert

A rendőrségen még a mai napig szóba kerül a Szita Bence-ügy, mert a feltörő emlékek nehezen feledhetők. Lantos Gábor rendőr őrnagy akkoriban a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályán dolgozott, azóta a felderítő osztály vezetőjének nevezték ki. 

–  Amikor meglett a holttest, az akkori osztályvezetőm rám szignálta ezt az ügyet, vagyis én lettem ez előadója, de nem csak én dolgoztam ezen az ügyön, mert rengeteg munkatársam vett részt ebben – emlékezett vissza. – Nemcsak rendőrök, hiszen az október 29-étől november 2-áig terjedő időszakban polgárőrök, civil szervezetek és sok kaposvári segített az eltűnt fiú keresésében. Meg kell említeni a szakértőket, akik rendkívül gyorsan és nagy intenzitással végezték a munkájukat, ami a beszerzett bizonyítékok hasznosulását segítette elő a büntetőeljárásban. 

 Polcz Erikát a saját magának ellentmondó vallomásai hamar gyanúba keverték, emlékezett. – Az őt megcáfoló bizonyítékok hatására roppant össze – idézte fel az őrnagy. – Október 29-én hajnali 2 órakor megtette a bejelentést az eltűnésről, és másnap délután arról, hogy eltulajdonították a gépkocsiját. Már akkor több ízben ellentmondásba keveredett, az általa elmondottakat ellenőrizve a kollégáim folyamatosan megcáfolták. A közterületi kamerarendszer felvételeinek nem felelt meg, amit elmondott.  Kiderült, hogy az ellopott kocsit Bogdán József használta, aki más nyilatkozatot tett, mert azt vallotta, hogy Erika adta neki a kocsit. Az asszony viszont folyamatosan változtatott vallomásán, majd azt állította, hogy Bencét erőszakkal elvitték tőle. Itt érkezett el a pillanat, hogy egy büntetőeljárást megalapoztak az adatok. Erika saját maga köré rakott egy verzió sorozatot, ami végül borult... 

 Az eseménysor eljutott arra a pontra, amikor jó eséllyel be lehetett azonosítani, hogy Fészerlakpusztán lehet a holttest.  – Az akkori osztályvezetőm döntése értelmében vettem részt a kora reggel kezdődő helyszíni szemlén, mert meg kellett állapítani, hogy a Bence holtteste valóban ott van azon a bokros fás területen, amit Erika mutatott meg előző este – folytatta a felderítő osztályvezető. – Egy friss földkupacot találtunk, ott kezdtük meg a kutatást. Ezt nehezítette, hogy nem tudtuk, milyen mélyen van elhantolva a kisfiú, ezért eszközöket sem tudtunk használni, így a két kezünkkel álltunk neki az ásásnak. Végül meglett a holttest, és megtörtént a boncolás még azon a napon.  

Szita Bence történetén még a sokat próbált rendőrök is elérzékenyültek. –Alapvetően a gyermekgyilkosságok vagy a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények mindig maradandó megrázó élményt okoznak – fogalmazta meg Lantos Gábor. – Ezt tudni kell kezelni és félretenni a bizonyítás és az elfogulatlanság érdekében, de azt gondolom hogy ez az ügy a résztvevők közül mindenkit komolyabban megérintett. Több gyermekgyilkosság is volt már Somogy megyében, én is dolgoztam hasonló ügyekben korábban, de a Szita Bence gyilkosságot a brutalitása az országosan is az egyedülálló esetek közé sorolta, és bízunk benne, később nem lesz ilyen az országban. 

 

A résztvevők többsége nem él már

Bár a vádlottak közül egyik sem ismerte be a gyilkosságot, a Kaposvári Törvényszéken Vadócz Attila tanácsa tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre (tész) ítélte a vádlottakat, és másodfokon 2014. januárjában a Pécsi Ítélőtábla helyben hagyta az elsőfokú bíróság döntését, még feltételesen sem voltak szabadlábra bocsáthatók. Ezzel Polcz Erika lett az első nő, aki jogerősen tész-t kapott. Polcz Erika 2017. január 29-én mellrák következtében meghalt a tököli rabkórházban. Bogdán József 2019. június 6-án tüdőrák miatt hunyt el szintén a tököli rabkórházban. A gyilkosság harmadik résztvevője, Kertész József 2019. szeptember 30-án halt meg ugyanott. Gyöngyi Sándor, Bence nevelőapja egy évvel élte túl, ő 55 éves korában vesztette életét 2020. novemberében szintén daganatos betegségben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!