Elismerés

2022.12.13. 07:59

Családbarát munkahely díjat kapott a kormányhivatal

Sonline

A díjat idén is pályázat útján nyerhették el a munkahelyek. A Somogy Megyei Kormányhivatal egyebek mellett azzal a napközbeni gyermekellátási szolgáltatással érdemelte ki az elismerést, amit a koronavírus-járvány ideje alatt hívott életre, hogy kollégái biztonságban és felügyelet alatt tudhassák gyermekeiket. A napköziben a pedagógusok egyebek mellett segítenek megírni a házi feladatokat a diákoknak, kézművesfoglalkozásokat tartanak, nyári táborokat szerveznek a hivatali dolgozók gyerekeinek, illetve különböző programokat tartanak gyerekek és családok számára.

 

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az elismerés átadóján elmondta, hogy a 12 éve alapított kitüntetéssel a kormány méltó módon szerette volna elismerni azokat kis-, közép- és nagyvállalatokat, költségvetési szerveket és egyházi szervezeteket, amelyek elősegítik a munka és a családi élet közötti minőségi kapcsolat megteremtését.

Neszményi Zsolt és Hornung Ágnes

A díjjal egyszerre ismerik el a munkahelyeken már létező és a tervezett intézkedéseket, fejlesztéseket - tette hozzá, megjegyezve, hogy a cím az erkölcsi elismerés és a támogatási összeg mellett hozzájárul a szervezet pozitív munkáltatói képéhez, és jelentős előnyt biztosíthat a munkavállalókért folytatott versenyben is.

 

A beérkezett pályázatok közül idén 54 nyertest választottak ki, köztük a Somogy Megyei Kormányhivatalt.

 

(Somogy Megyei Kormányhivatal)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!