A kis kedvesség nagy öröm

2022.12.23. 17:30

Képeslapokon üzentek a hajléktalanoknak a diákok

Nem feledkeztek meg a fedél nélküliekről sem azok a kaposvári diákok, akik karácsonyi képeslapokat írtak hajléktalanoknak. Minden fedél nélkül élő megkapta az üzeneteket azokban az ajándékcsomagokban, amelyeket a hajléktalanszálló ünnepségén osztottak ki.

Kovács Gábor [email protected]

Megtelt a kaposvári Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központ aulája, és az épület előtt is sokan várakoztak. Pénteken délelőtt tartották az intézmény karácsonyi ünnepségét, amelyre már novemberben elkezdtek készülni. A karácsony sok régi emléket előcsalogatott. 

Képeslapot is kaptak az ajándék mellé. 

– Emeletes házban laktunk, ahol plafonig érő karácsonyfát állítottunk az egykori Marx közben – emlékezett vissza a 64 éves Babodi Gyula. – Nem bírtam fizetni a lakbért, a közüzemi számlákat, végül egymillió forintos tartozás halmozódott fel, amiről három évig nem értesítettek. Azután kilakoltattak, így kerültem az utcára. Három testvérem van, családom, unokáim – nem az én szégyenem, hogy nem törődnek velem. Itt jól érzem magam. 

Az idén hirdették meg először, hogy az adventi programsorozatra közösségi fellépőket fogadnak. Így adott műsort Kiss Dániel, visszatérő vendég volt Varga László megyéspüspök, a Kovász imaközösség. A Kometától 70 kiló húsadományt kaptak a télre. Az idén először egy másik akciót is elindítottak: arra kérték a diákokat, hogy az adományként kapott képeslapokon írjanak a hajléktalanoknak. 

 

Száz lapon üzentek a PTE Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulói, páran verset is írtak. A középiskolások karácsonyi gondolatait rejtették a csomagok, melyekhez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület biztosított tartós élelmiszereket, édességeket. Az ünnepségen azokat a lakókat külön is megjutalmazták, akik részt vettek közösségi munkákban a szállón. A lakók közül többen verseket mondtak, melyeket saját maguk választottak.  

– Idevarázsoljuk a karácsonyt – mondta Nagy Bernadett Beáta, a szálló vezetője. –  Sokan a lakóink közül még nem írtak, de nem is kaptak képeslapot, és ezzel a diákokat is megmozgattuk. A szállón élők eleinte nem igazán szerették a karácsonyi ünnepséget és programokat, és most sem mondom, hogy mindenkinek fontos, viszont az idén azt vettem észre, hogy nagyon sokan voltak. Volt, aki végigsírta a műsort, aztán odajött, hogy köszöni, mert másfél órán át nem a gondjaival foglalkozott. 

Hiába nehéz a gazdasági helyzet, az adományozók nem fogytak el, sokan melléjük álltak, tette hozzá. Kifogytak a ruhaneműkből, de érkeztek meleg pulóverek és kabátok, gyűjtött a számukra a somogyaszalói önkormányzat, a Fusetech Kft., és 121 pár zoknit küldött a Kometa. A Kaposvári Lions Club illetve a Center Lions Club is sokat segített. Karácsonyra a szaloncukrot, a bejglit és a süteményt hozzák a leginkább. 

A télen az éjjeli menedékhelyen 85-90 között mozog a létszám, és a csúcs az volt, amikor egy éjszaka 91-en aludtak bent. Hetente jön 4-5 új jelentkező, mert sokan nem tudják megoldani otthon a fűtést, kevés a jövedelmük, de akadt, akinek a háza égett le. Megtelnek a szobák, lassan a 21 helyes női részleg is. 

Legutóbb egy nő érkezett azzal, hogy a tüzelőt nem tudná kifizetni és a betegsége miatt felvágni sem. A nappali melegedőben 110-115-en húzódnak meg rendszeresen. Az ünnepek alatt még többen lesznek, mert bezárnak a bevásárlóközpontok. Ennek ellenére van, aki az utcán tölti az ünnepeket, bár mindenki aludhatna a szállón, biztonságos körülmények között. Nagy Bernadett Beáta hangsúlyozta, hogy a szociális munkásoknak fontosak a lakossági bejelentések, tehát ha valaki fekszik vagy ül a padon a téli hidegben, nem árt megkérdezni tőle, hogy jól van-e. 


 Fotók: Muzslay Péter 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!