Újévi csobbanás

2023.01.01. 16:37

Csak a széltől lúdbőrzött a fürdőzők csapata

Erős szélben, fodrozódó vízbe csobbant egy kaposvári baráti társaság a Deseda strandján újév napján. A már hagyománynak számító kihívásban gyerekek is részt vettek. Balatonszemesen is megmártóztak a hideg Balatonban.

Turbéki Bernadett

Fotó: Lang R.

A kilenc éves Csíktusnádi Elza már tavaly is kipróbálta a januári Desedát, ám a mártózásai sora korábban kezdődött.

– Az első évben még hó volt, amikor úgy döntöttünk, megmártózunk a tóban január elsején – emlékezett vissza Csíktusnádi Kálmán.

– Elza akkor még kabátban, és véletlenül esett bele az alig pár fokos vízbe – mesélte a kislány édesanyja, Sörös Rita.

– Tavaly is bele mentem, idén is így teszek – ígérte a kislány, hiszen tapasztalt januári Deseda vízminőség-ellenőrnek számít már. Első „bálozóként” lépett a stégre Tóth Lóránt, aki a vizet meglátva csak nehezen jutott szóhoz.

– Egy pillanatnyi zárlat okozta elhatározásomból indíttatva döntöttem úgy, hogy belemegyek a januári Desedába. Most már annyian itt vagyunk, ciki lenne visszamondani – nevetett az első próbázó, miközben a vállalkozó szelleműek fürdőruhára vetkőztek. A hetvenes éveiben járó Dobrovóczky Pálné példamutatásnak szánta a fürdést.

– Az első alkalommal is részt vettem benne és testnevelő tanárként kötelességemnek érzem, hogy bemutassam a gyakorlatot, amit a többieknek is javaslok – mondta Magdi néni úszódresszben, mielőtt belement a vízbe.

– Erre vágytam egész évben! - kiáltotta egyikük, amikor a víz kritikus magasságba ért a testén.

– Nehogy fröcskölj! - figyelmeztette csurom vizesen Sörös Rita pancsolótársait.

– Végig azon gondolkodtam, hogy akik ilyen hidegben bele mennek a Dunába, hogyan tudják átúszni? ! - morfondírozott kifelé jövet Tóth Lóránt.

– Fáj a lábam! Vagyis úgy fogalmaznék, hogy már nem is érzem a lábam. Jó volt, és biztos vagyok benne, hogy itt leszek jövőre – mondta Salkic Benjamin, aki idén először próbálta ki az újévi strandolást.

A januári Desedát azonban egy körből nem lehet megúszni, ezért a pancsolók kétszer-háromszor is vissza mentek egy-egy jeges mártózásra, miközben a vizet az erős szél fodrozta.

 

A Balatont is meghódították a pancsolók

Egyre elterjedtebb a jeges fürdőzés a Balatonon is. Voltak, akik már karácsonykor is igyekeztek csobbanni, sőt, még a Balaton karácsonyfáját is a habokba állították. Újévkor csaknem félszázan ismerkedtek a januári vízhőfokkal Balatonszemesen, ahol az igen alacsony vízállás a csupán Balatonba besétálni vágyók igényeit is kielégítette. A merüléshez itt jóval többet kellett begyalogolni mint a Desedában. Aki most lemaradt, annak az újabb csobbanó őrületre már csak alig egy évet kell várnia

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!