Orvosság nélkül

2023.01.19. 07:00

Patika nélkül maradt két szomszédos település Somogyban

Egyik napról a másikra bezárt a mezőcsokonyai és a somogysárdi gyógyszertár. Mindkét patikát ugyanaz a vállalkozás üzemeltette, akinek a vezetője az elmúlt pénteken értesítette a két település polgármesterét arról, hogy hétfőtől már nyit ki. A patikavezető az energiaárakra és a szakemberhiányra hivatkozva zár be, illetve már nyugdíjba szeretne vonulni.

Marosi Gábor, [email protected]

Hiába várják, hogy kinyisson a mezőcsokonyai patika.

Forrás: Google Maps

– Kedves Betegeink! Sajnálattal tájékoztatjuk Önöket, hogy 2023.01.16-tól a gyógyszertár véglegesen bezár – napok óta ez a felirat fogadja azokat, akik a mezőcsokonyai gyógyszertárban szeretnék kiváltani receptjeiket. Az ott élők közül többen is csak ottjártunkkor – szerda délelőtt – értesültek arról, hogy másik patikát kell keresniük, ha gyógyszerhez szeretnének jutni. Akik azonban még az elmúlt hetekben rendeltek valamilyen készítményt, azoknak néhány napig lehetőségük van még arra, hogy megkapják a terméket. Ehhez csak annyit kell tenniük, hogy az épület kis ablakán nyitvatartási időben bekopognak.

Néhány napig még megkapják a rendelt orvosságot Mezőcsokonyán. 

A 73 éves Takács Józsefné is megzörgette a nyílászárót szerda délelőtt. A mezőcsokonyai asszony az új receptjeit szerette volna kiváltani, de nem járt sikerrel. Az ott dolgozó gyógyszertári asszisztens – aki éppen pakolta össze a megmaradt termékeket – már nem tudta kiszolgálni az idős asszonyt. – Nagyon mérges vagyok, mert nehezen mozgok, fájnak a lábaim és reméltem, hogy ki tudom váltani az orvosságaimat – mondta csalódottan Takács Józsefné. – Nem is tudom hogyan jutok most hozzá a gyógyszerekhez. Ezután át kell mennem a szomszéd faluba, vagy beutazok Kaposvárra – tette hozzá az asszony.

Dörnyei Ferenc sem járt szerencsével a patikában. A helybéli férfi köszvény elleni tablettát szeretett volna vásárolni, de már nem szolgálták ki. Lapunknak elmondta: nem örül annak, hogy bezárt a gyógyszertár, az idősebbeknek ugyanis ez sok kellemetlenséget okoz majd.

Somogysárdon is hasonló sorsa jutott a patika. 

Somogysárdon is ugyanaz a felirat fogadta a helyieket, mint Mezőcsokonyán. A településen is hétfőn zárt be a patika, de sokan csak tőlünk tudták meg, hogy egy ideig biztosan nem nyitják ki az épületet. Elekes Tibor és Ballér Zoltán lapunknak elmondta, több mint két évtizeden keresztül mindig volt patika a faluban, ezért bíznak abban, hogy hamarosan újra helyben válthatják ki a gyógyszereiket. 
Az újvárfalvai Orsós József is Somogysárdon szokta megvenni az orvosságait, mert náluk nem üzemel gyógyszertár. A férfi elmondta, ezután vélhetően Hetesig, vagy Kaposvárig kell mennie ahhoz, hogy kiváltsa a receptjeit, a plusz utazásnak azonban egyáltalán nem örül.

 

Segít beszerezni a gyógyszereket az önkormányzat 

Fentős Zoltán Somogysárd polgármestere lapunknak elmondta, tudomásul veszi a patikavezető döntését, de ha előbb tud arról, hogy bezár gyógyszertár és nem csak előtte három nappal, akkor elképzelhető, hogy találtak volna valamilyen megoldást. Fentős Zoltán hangsúlyozta, mindent megtesznek azért, hogy a helyiek gyógyszerhez jussanak, ezért hetente kétszer összegyűjtik a recepteket és a falugondnok majd kiváltja az orvosságokat. A somogysárdi polgármester hozzátette, pillanatok alatt biztosan nem nyit újra a patika, de azon dolgoznak, hogy találjanak gyógyszerészt az 1300 lelkes faluba. Mezőcsokonyán azonban vélhetően előbb megoldódik a patikushiány. Ballér Péter polgármester megkeresésünkre azt mondta, már tárgyalnak egy vállalkozóval, aki átvenné a gyógyszertár üzemeltetését. Erről várhatóan napokon belül születhet döntés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!