betegszállítás

2020.01.17. 17:30

500 milliós támogatással tudják biztosítani a betegszállítók működését

A betegszállítók a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése, illetve a járműüzemeltetési költségek növekedése miatt 2020-ban közel 500 millió forint többlettámogatást tartanak indokoltnak. Somogyban két nagy szervezet 29 gépjárművet tart fenn.

Harsányi Miklós

– Hosszú időn át évente közel 6,2 milliárd forintot kaptak a hazai betegszállítók, így a 2018-as kétmilliárd forintos kormányzati tőkeinjekció a lehető legjobbkor jött az ágazatnak – mondta Bődör József, a kaposvári Pannon mentő ügyvezető igazgatója, aki egyben az Országos Betegszállító Szolgálat Egyesülés műszaki igazgatója. – Ezt tavaly további félmilliárddal toldották meg, ám 2020-ban egyelőre nem hallani újabb emelésről, így a betegszállításra szakosodott cégek egyelőre 8,7 milliárd forinttal kalkulálhatnak. A költségek az év elején megugrottak, elég ha csak a kötelező béremelésre vagy az üzemanyag drágulására gondolunk. Szervezetünk ezek hatásait felméri, s várhatóan még az első félév végén jelezzük a Nemzeti Egészségke­zelő Alapnak, hogy szakmailag indokolt az 500 millió forintos támogatásnövelés.

A kaposvári társaságnak 14 járműve nap mint nap úton van, s a szolgáltatás biztonságát két tartalék gépkocsi erősíti. Az elmúlt években biztosított pluszforrásoknak köszönhetően hat új járművet állítottak munkába, a legújabbat februárban veszik át. Bődör József szerint ideje volt a cserének: az egyik gépkocsi 931 ezer kilométert futott, s többet bő 700 ezer kilométernyi teljesítmény után nyugdíjaztak. Havonta átlag 5900 beteget visznek művese, illetve sugárkezelésre valamint az alapszállítási feladatok kötik le a csapatot. A kaposvári, a nagyatádi, a pécsi továbbá a szigetvári és a nagykanizsai kórházat keresik fel hetente többször, a cég havi üzemanyagköltsége csaknem 2,5 millió forint. Az év eleji gáz­olaj és benzindrágulás havi közel 50 ezer forinttal lökte meg a számlát.

– Társaságunknál 37 munkatársat alkalmazunk, s a garantált bérminimumnál nagyjából 12 százalékkal tudunk többet fizetni – közölte. – Havi bruttó 20 ezer forint jelenléti bónuszt fizetünk azoknak, akik tisztességesen elvégzik munkájukat, s munkaruhát és kiegészítő felszerelést is biztosítunk. Jelenleg ennyire futja, de igyekszünk mindent megtenni a csapat egybentartásáért, ehhez többletforrásra van szükség.

GPS-alapú elszámolás teszi átláthatóvá a rendszert

– Az összes betegszállító járműbe GPS-t építettek, ez alapján zajlik a központi elszámolás – tudtuk meg Bődör Józseftől. – A berendezéseknek köszönhetően kizárt a tévedés, minden megtett kilométert pontosan rögzítenek, teljes az átláthatóság. Az utóbbi időszak beszerzésének köszönhetően négy év alá csökkent a flottánk átlagéletkora, a legidősebb betegszállítónk hat éve gördült le a gyártószalagról. Az irány jó, ezt akarjuk folytatni.

Somogyban összesen két szervezet látja el a betegszállítást: a kaposvári kórház szolgálata, illetve a Pannon Mentő. Országosan 62 szervezetet tartanak számon, melyek 625 járművel végzik a munkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában