95 év

2018.02.22. 09:10

Csököly legidősebb lakóját köszöntötték

A falu egyik legidősebb lakóját köszöntötték, aki egyben a Somogyi Hírlap legrégebbi előfizetője is a környéken. Toplák Ferencné a 95. életévét töltötte be. Ebből az alkalomból rendezett ünnepséget az Őszirózsák Nyugdíjas Klub, amelyen részt vett Jakab Csongor Csököly, és Bálint Ildikó Gige polgármestere is.

K.G.

Küzdelmes, dolgos élete volt Erzsi néninek, aki most kettesben él a 73 éves lányával, Kántor Józsefnével. Erzsi néni 1923-ban született Rinyakovácsiban, 22 éves koráig élt ott, majd férjhez ment Csömendre, ahol a lánya született. Férje 1944-ben életét vesztette egy aknatámadásban, a lánya ekkor hat hónapos volt. Ezután visszaköltöztek Rinyakovácsiba, ahol szüleivel, testvéreivel nagy családban élt. A lánya, Rózsika felnőve Csökölybe költözött a férjéhez. Harminc évig a helyi vegyesboltban dolgozott, a férje volt a vezető, ő az alkalmazott. Rózsika nénit 1988-ban leszázalékolták, azóta nyugdíjasként csak a háztartásban dolgozik. Azt mondja: a kertben mindent megtermelnek, disznót hizlalnak, amit az idős édesanyja etet.

Erzsi néni ugyanis földműves családba született, és egész életében dolgozott. Most is csak az a baja, hogy télen nem tud kimenni a kertbe, pedig már nagyon várja, hogy mikor lehet szőlőt metszeni. Szerencsére az egészsége jó, csak a vérnyomása rakoncátlankodik néha. Az unokája, Rózsika néni lánya a jákói boltban dolgozik boltvezető-helyettesként. A családban nagy becsben áll a Somogyi Hírlap, hiszen amióta megjelent az újság Rinyakovácsiban még az 1950-es években, Erzsi néni azóta járatja.

Az újságolvasás mellett mindig jut ideje és ereje a munkára még 95 évesen is. A mai napig dolgozik meteorológiai megfigyelőként, ezt a munkát még 1936-ban kezdte. Igaz, most már közösen töltik ki a helyi időjárási adatokat a lánya segítségével. Rózsika néni pedig mindig örömmel dolgozik együtt édesanyjával, akiről azt mondja: „az én anyukám egy angyal...”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában