Stílusos belépő

2018.09.14. 15:08

A felhők közül zuhant alá és azonnal megkérte barátnője kezét

Lánykérés, gyakorlóugrások és formaugró verseny Kaposújlakon. Mozgalmas napok zajlanak a reptérén, s mától zajlik a huszadik Jamaica Kupa is. A nemzetközi formaugró versenyre nyolc csapat jelentkezett.

Góz Lilla

– Az elmúlt hétvége a napos, szép időben a gyakorló ugrásokról szólt Kaposújlakon – mondta Boros Attila. A Kapos DropZone Egyesület vezetője hozzátette: ezúttal pedig egy soproni ejtőernyős barátjuk tandem ugrással töltötte a szülinapját, leérkezését követően egy meglepetéssel készült barátnőjének. – A földre érkezve előkerült egy gyűrű és megkérte párja kezét, aki döbbenten és boldogan fogadta a rögtönzött lánykérést – mondta Boros Attila.

Nagy a készülődés a napokban a kaposújlaki reptéren, ugyanis a hétvégén rendezik meg a huszadik nemzetközi Jamaica Kupát. – Nyolc csapat nevezett a formaugró versenyre, pénteken érkeznek és szombaton ugranak. Ha az idő engedi, akkor szombat este már eredményt tudunk hirdetni – tette hozzá Boros Attila.

Boros Attila megjegyezte: külföldről és az ország minden tájáról érkeznek versenyzők. A két fős csapatoknak a kisorsolt alakzatokba kell ugraniuk 2500 méter magasról indulva, közben váltásokat hajtanak végre. Az a cél, hogy minél több alakzatot formáljanak a leérkezésükig, minél kevesebb idő alatt. Egy kamerás pedig a levegőben rögzíti az alakzatokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában