valódi okságok, okosságok

2020.01.30. 11:30

A házasságot jobban pusztítja az alkohol, mint az elhízás

Az elmúlt napokban felfokozott érdeklődés övezte a válások lehetséges okait. Az online közösségi terek haragtól és véleményektől hangosak, egy ügyetlen, a témával kapcsolatos nyilatkozat miatt. Ugyanakkor elszakadva a felszínességtől, és a valódi okokra keresve a választ, jóval összetettebb problémákat találhatunk a somogyi házasságok felbomlásának hátterében.

Barkóczy László

– Egy válás pontos okaira gyakran nem láthatunk rá teljes részletességgel – kezdi Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék sajtószóvivője. – A bíróságra kerülő ügyek döntő többségében a felek közös megegyezésével zárulnak, így nem kerül sor az okok feltárására. A tárgyalótermi beszélgetésekből lehet következtetni, mi is vezethetett a váláshoz. Tárgyaláson indult már el a felek között „Te részeg disznó” kezdetű beszélgetés, melyre a válasz a „Kövér tehén” volt. Ugyanakkor joggal feltételezhető, hogy ezek inkább a másik megsértésére irányuló kijelentések voltak, mint az okok alapos feltárására tett kísérletek.

– A keresetben gyakran a hűtlenséget, és a család elhanyagolását tűntetik fel a válni szándékozók – folytatja Éles Róbert a Kaposvári Járásbíróság csoportvezető bírája. – De a jellemző az, hogy senki nem szereti kiteregetni a szennyest, így igyekeznek közös megegyezéssel elválni. Volt rá példa, hogy egy 70 éves férfi már nem úgy teljesített otthon az ágyban, ahogy a neje elvárta volna, aki ezért válni akart. Mivel megegyezni sem tudtak, így részletesen fel kellett tárni, hogy nem mennek már a dolgok otthon. De a váláskor a másik fél fizikai adottságai szinte sosem kerülnek említésre, nem úgy mint az alkoholproblémák, jellemzően a férfiaknál. Ha az okok feltárására kerül sor, még ebben az esetben is többször kiderül, hogy a nők még el is tűrnék a mértéktelenné váló alkoholfogyasztást. Ugyanakkor a gyermekek miatt mégis lépni kényszerülnek. Hisz az iváshoz gyakran agresszió vagy vállalhatatlan életmódváltozás társul.

Az alkohol tönkreteheti a házasságot

A hűtlenség, és a függőségek mint vezető válási okok szerepelnek a bírók elmondása szerint. De az utóbbi időben olyan problémákkal is találkoznak a tárgyalóteremben, melyek pár évtizede még nem voltak jellemzőek.

 

– Egyre gyakrabban fordulnak hozzánk olyan válási szándékkal, melynek okát az egyik házastárs külföldi munkavállalásában jelölik meg – részletezi Éles Róbert. – Ebben az esetben, a nagy földrajzi távolság teszi tönkre a kapcsolatot, illetve az új helyen kialakított másik élet. Ilyen esetekben ritka a közös megegyezés is, hisz a felek nem érzik magukat felelősnek, mint mondjuk egy kezelhetetlenné váló függőségnél, vagy megcsalásnál. Ha gyerek is született a házasságban, akkor rendszerint ilyenkor megindul a harc a felügyeleti jogért.

 

Pál Gyöngyi családterapeuta szerint a házastársak gyakran a házasság megromlásának okait rosszul azonosítják, és nem elemzik felelősen az odáig vezető történéseket sem.

– A párokkal történő beszélgetések alkalmával a másik fél alakja nem szokott fő problémaként megjelenni – kezdi Pál Gyöngyi. – Az elveszett bizalmat, a felbukkanó harmadik felet vagy a nem működő szexuális kapcsolatot lényegesen többet említik. A házastársak arról panaszkodnak, hogy már semmi nem olyan mint régen. A terápia alkalmával derül fény legtöbbször arra, hogy minden személyiség fejlődik, alakul, és ha a férj és feleség fejlődése különválik, az számos probléma forrása lehet. Idővel eltolódnak a vallott értékek, mások lehetnek a célok. Ez sokáig rejtve maradhat, ám ha felszínre tör, és nem foglalkozunk vele, akkor annak könnyen válás lehet a vége.

A házasságot nem csak a mozgás menti meg

A házastársak nem csak akkor fordulhatnak családterapeutához, mikor már nagy a baj. Jellemzően a válást megelőzően, ha az együttlét mindkét fél számára képvisel még értéket, felkeresik a terapeutát. De olyanok is akadnak, akik a legkisebb változás első jelére szakemberhez fordulnak, így akarván megőrizni az eredeti állapotot.

 

– A testforma változása, az elhízás soha nem a fő probléma – magyarázza Pál Gyöngyi. – Mindig érdemes megvizsgálni mi vezettet el eddig az állapotig, hisz ebből derülhet ki, mi a házasság megromlásának fő oka. Az elhanyagoltság érzése, a rossz kommunikációs formák állandósulása, a célok különböző megfogalmazása mind eredményezheti, hogy a kapcsolat egy idő után már nem működik.

Csepregi Veronika táplálkozási tanácsadó szerint a vágyott testkép elérése sokkal inkább magunkkal szemben támasztott elvárás, mint a másoknak való megfelelés igénye.

– Gyakran keresnek fel azzal, hogy szeretnének változtatni életmódjukon – mondta el Csepregi Veronika. – A szándékot azonban sokkal inkább az motiválja, hogy beleférjenek egy vágyott ruhába, vagy hogy egészségesebben éljenek. Ha párok keresnek fel, ott az elhatározás is közös, a megváltozott életmódjukban sem szeretnék elhagyni magukat.

 

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a házasságok felbomlása soha nem vezethető vissza csupán egyetlen okra. Egy bonyolult, akár éveken át tartó, összefüggő eseménysor elemzésével juthatunk el odáig, hogy egyáltalán megértsük, miért távolodtak el a házastársak annyira, hogy már csak külön tudják elképzelni életük folytatását. Egy biztos: attól hogy valaki jól néz ki, még korántsem biztos, hogy megmenthet egy tönkrement kapcsolatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában