veszélyes falatok

2018.07.10. 14:00

A jószándék és a kenyér okozza a madarak vesztét

A turisták szívesen etetik a vízimadarakat kenyérrel, s csak kevesen vannak azzal tisztában, hogy kárt okoznak ezzel.

Koszorus Rita

A Magyar Madártani Egyesület küzd a jelenség ellen, igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy ezzel megbetegítik az állatokat. A kenyér-diéta angyalszárny-betegséget okozhat, azaz részben, vagy teljesen röpképtelenné válnak a madarak.

– A récék, libák, hattyúk természetes tápláléka a vízparti növényekből áll – magyarázta Szinai Péter, a Balaton- felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa. – A hattyúk normál esetben a hínárt is megeszik, de rá lehet szoktatni őket az etetésre.

Ezzel csak az a baj, hogy nem a megfelelő összetételű táplálék jut a madarakba szervezetébe. S mivel odaszoknak, ahonnan a kenyérdarabok érkeznek, itt hajlamosak összecsoportosulni. – Ez egészségügyi problémákat okozhat – mondta Szinai Péter. – Ha egy helyen sok madár van, az sok ürítéssel is jár, ez már konfliktusforrás. S persze ha etetjük őket akkor beavatkozunk a madárállomány életébe. Olyan egyedek is túlélnek, amelyek természetes módon erre nem lennének képesek, s ennek az lehet az eredménye, hogy a vízimadarak elszaporodnak. Persze jelenleg nem ilyen drámai helyzet, ugyanis az elmúlt két kemény tél megtizedelte a balatoni madarak állományát, s ráadásul Dél-Európában tartós hidegek voltak. Mégis a szakember azt javasolja, hogy sem hattyút, sem récét ne etessenek a turisták a Balatonnál. Hagyjuk meg ezt a természetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában