érettség

2018.09.06. 17:30

A korai szex megöli érzelmeket a gyerekekben

Egy friss kutatás szerint a gyerekek 95 százaléka leckeírás közben néz először pornót. Azt pedig a somogyi szülők is tapasztalják, hogy a fiatalok egyre korábban fedezik fel szexualitásukat. Ennek oka a szakember szerint a nagy külső nyomás is.

Koszorus Rita

A téma az iskolakezdéskor különösen aktuális, hiszen a legtöbb gyerek először tanulás közben lát pornót. Ennek könnyű elérhetősége is hozzájárul a gyerekek korai érdeklődésének a testiség iránt. – Azt tapasztaljuk, hogy minden egyre korábban van a gyerekeknél, de ez nem teljesen igaz – fogalmazott Mátraházi Tibor pszichológus. – Az tény, hogy felgyorsult a testi fejlődés, de van egy külső nyomás is. A médiából, közösségi oldalakból jön, egy szubkulturális jelenség és könnyebben hozzájutnak pornóhoz a gyerek, már akár alsó osztályokban is. Tehát egy nagyon erős szexuális nyomás van rajtuk, ami fokozottabb, mint régen volt. Az érzelmi fejlődésük viszont nem gyorsult meg. Azt nem tudom, hány éves korban jó elkezdeni, de ha érzelmileg, lelkileg nem elég érett, akkor csak puszta aktussá válik a szex. Tehát a legfontosabb része hiányozni fog belőle, szinte biztos, hogy egész életében.

Abban a gyakorló szülők véleménye is megoszlik, hogy mikor lehet belekóstolni a testiségbe. – Szerintem azért nem lenne rossz, ha legalább 14 éves amikor először szexelnek – vélekedett György, akinek lánya már 18 éves. – Ez szerintem még nem túl korai.

Anikó fia most 14 éves, de nagyon félti őt a lányoktól. – A mai világban a fiúkat jobban kell félteni, mert teljesen felborult minden – mondta az aggódó édesanya. – Nem a fiúk udvarolnak, hanem a lányok szinte felajánlják magukat. Ezt pedig sajnos nem tudjuk kontrollálni.

A fiatal anya hozzátette: elkezdte felkészíteni a fiát az intim kapcsolatokra is. Annak ellenére figyelmet fordít erre, hogy még egészen kisgyereknek látja gyermekét.

Megint másik családban időkorlátot szabtak a kamaszodó gyereknek a szexualitása kipróbáláshoz. – A gyerek 16, de elő volt neki írva, hogy nem feküdhet le a barátnőjével, míg ő is el nem éri a 16-ot – vázolta az otthoni szabályokat Sándor. – Minden szülő akarata találkozott a kérdésben, és furcsamód a gyerek is betartotta. Az embargó augusztusban oldódott fel.

 

Odafigyelés és egészséges minta kell

A szülők nagy általánosságban egyetértenek abban, hogy nevelés kérdése, mennyire kezdik korán gyermekeik a szexuális életet. – Azt gondolom, ha egy gyerek kellő figyelmet, érzelmi biztonságot kap otthon, nem vágyik ideje korán a szexre – mondta kérdésünkre a 17 éves lányát nevelő Ágnes. – Ha érzelmileg biztonságban van, nem kell kompenzáljon, nem kell megfeleljen a társainak. Ha a szülő megfelelően, gyakran kommunikál és csak szereti őt, a gyerek bátran mer más lenni, jó lenni.

A szakember véleménye, hogy nagyban közrejátszik a családi minta abban, miként éli meg a szexualitást a gyerek. – Az anya-lánya kapcsolatnak olyan szövetségnek kell lennie, amely a bizalomra és a szeretetre épül – vélekedett Éva, akinek kiskamasz lányát már most felvértezi a szükséges értékekkel. – Nem a barátnője vagyok a lányomnak, hanem kellő szigorral igyekszem nevelni és a tiszteletet is megkövetelem tőle. Igyekszem olyan értékeket átadni neki, amelyekhez alkalmazkodva bízom benne, hogy nem lesz felelőtlen, a felnőtt kort siettető tini.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában