Ökotábor

2018.07.04. 13:42

A környezet szeretetére nevelik a táborlakókat

Rönkhúzó verseny, szövés és papírhajtogatás: több újdonság is színesíti a Környezetbarátság Ökotábort, melynek a Tókaji parkerdő ad otthont. Kedden zselici mézkóstolón is vendégül látták a csapatot.

Harsányi Miklós

– Tizenhatodik alkalommal szerveztük meg a programunkat, a nyáron három turnusban fogadjuk a gyermekeket – mondta Ferencné Fogarasi Éva főszervező. – Ötnapos egy tábor, az első a héten indult, s péntekig tart, nyitórendezvényünkön húszan vesznek részt. A 6-15 éves fiúk és lányok közel 60 százaléka visszatérő, öröm számomra, hogy ennyire jól érzik magukat.

A természetben játékosan és szabadon: ezzel az elnevezéssel hirdették meg az idén is a tábort. Az erdei túra és a lovaglás mellett papírhajtogatás is megtalálható a programban, persze a sor még hosszan folytatható. A hét elején agyagoztak a gyerekek, s az alkotásokat kiégetik, melyet majd haza vihetnek.

Ferencné Fogarasi Éva hangsúlyozta: a környezettudatos gondolkodásra, s a természet szeretetére játékosan, az életkori sajátosságok figyelembe vételével kívánják felhívni a táborlakók figyelmét. Az egy hetes együttlét részben arról szól, hogy mit tehetünk környezetünk védelmének érdekében.

– Azt szeretnénk, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek a gyerekek – emelte ki Ferencné Fogarasi Éva. – Igyekeztünk minél változatosabban megszervezni a tábort. Így parkettalécből madáretetőt készítenek a tinik, a dinnye héjába pedig motívumokat faragnak, s már most sokan készülnek a terápiás kutyás programra. Utóbbi többi közt a felelős állattartás fontosságára hívja fel a figyelmet.

– Természetesen igyekszünk fejleszteni, bővíteni a kínálatot, ezért több újdonságot iktattunk a rendezvényünkbe – tette hozzá Ferencné Fogarasi Éva. – A rönkhúzó versenyen kívül a szövés rejtelmeivel is megismerkedhetnek a kamaszok, s a kicsik körében nagy érdeklődésre tart számot a papírhajtogatás is. Július második felében indul a következő turnus, a harmadik augusztus 6-tól 10-ig lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában