esemény

2019.12.18. 16:43

A kultúra és a barátság nem ismer határokat

Három évvel ezelőtt kezdődött az ezeréves Csurgó város és a horvátországi Pitomacsa város közötti kulturális projekt megvalósítása, mely a mai nappal zárul le – mondta Füstös János Csurgó polgármestere a szerdai zárórendezvényen.

Györke József

Fotó: Picasa

– Az ezeréves városban számos kulturális és egyéb eseményt rendeztek a jubileum tiszteletére, de a ma átadásra kerülő állandó Csokonai Vitéz Mihály kiállítás megnyitója a fénypont. Sok embernek, ha Csurgó nevét hallja, Csokonai jut eszébe. Nem véletlenül választották őt a projekt tervezésekor. Híres volt a költőről elnevezett gimnázium és annak könyvtára eddig is, de most a kiállítással még gazdagabbá válik a város kulturális palettája. Végre méltó emléket állíthattak a nagy költőnek, akinek több egyesület és intézmény is viseli nevét.

Az interaktív kiállítás országosan is egyedülálló a maga nemében. Köszönetet mondott a megvalósításban résztvevőknek. Elmondta, hogy a pitomacsai emberekkel, a város vezetőjével időközben nagyon jó barátságokat kötöttek. Épp ezért a záró rendezvény nem valaminek a lezárását jelenti, hanem a kulturális és baráti kapcsolatok tovább erősítését.

Biró Norbert a megyei közgyűlés elnöke is ehhez a gondolatsorhoz kapcsolódott. Mivel a későbbi szorosabb kapcsolatoknak csak nyelvi akadályai vannak, ezért egy olyan projektben gondolkodnak, hogy a határ menti településeken megpróbálják bevezetni a szomszédos ország nyelvének tanulását. Ezt a horvátok is jó szívvel támogatnák. Az évtizedek alatt eltávolodott emberek közelebb kerülhetnének, még szorosabb kulturális és egyéb kapcsolatok jöhetnének létre.

Zejlko Grgacic Pitomacsa polgármestere nagy megtiszteltetésnek veszi, hogy személyesen itt lehet a projektzárón Csurgón. Ők Petar Preradovicnak, XIX. század legnagyobb költőjének szülőházában rendeztek be állandó kiállítást a szülőház felújítása, átalakítása során. A három év alatt többször is találkoztak a csurgóiakkal és örül annak ő is, hogy közben baráti kapcsolatok is kialakultak. A horvát-magyar kulturális kapcsolat több évszázadra nyúlik vissza. A horvát költők és írók mellett rengeteg magyar íróról és költőről olvashatnak a horvát szaklapokban. Nagy taps kísérte köszöntőjének befejező részét, amikor magyarul olvasott fel egy versrészletet. Györke József

Az 1,3 millió eurós projektzárót követően a résztvevők átvonultak az állandó Csokonai-kiállítás megnyitójára. Itt Csörsz Rumen István dudakísérettel adott elő Csokonai dalokat, majd Demeter Júlia irodalomtörténész mutatta be a kiállítást. A látogatók a Petőfi Irodalmi Múzeum segítségével összeállított kiállítás megtekintése során betekintést kapnak Csokonai Vitéz Mihály életművébe. Sok-sok vers, korabeli ruházat és tárgy segíti , hogy beleéljük magunkat abba a korba. Demeter Júlia kiemelte a „Komáromi szalont”, ahol Lillával és a hozzá írt versekkel is megismerkedhetünk. Az egyik teremben eredeti iskolapadok és tóga is található.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában