Állattudományi Klímaközpont

2019.03.06. 17:30

A laboreszközök új lendületet adnak az egyetemi projekthez

Egy csaknem hatmilliárd forintos kutatás-fejlesztési projekthez kapcsolódva mintegy 280 millió forint értékű laboreszközzel gyarapodik a Kaposvári Egyetem Állattudományi Klímaközpontja, az erről szóló szerződést szerdán írták alá a campuson.

Harsányi Miklós

– Várva várt pillanathoz értünk el a mai napon, a közbeszerzési procedúra végére értünk – mondta Tossenberger János, a Kaposvári Egyetem innovációs- és kutatásfejlesztési rektorhelyettese. Hozzátette: a szerződés olyan laboratóriumi eszközök beszerzését teszi lehetővé, amelyek lényegesen javítják azt a kísérleti és kutatási infrastruktúrát, amely az egyetem állattudományi klímaközpontjának működését, illetve az ehhez kapcsolódó egyéb projektek megvalósítását szolgálják.

Rámutatott: a Kaposvári Egyetem agrárkara rendszerbe foglalta azokat a feladatokat, amelyeket okvetlenül, rövid időn belül el kell végezni ahhoz, hogy továbbra is napi realitása legyen a jó minőségű állati, illetve növényi eredetű élelmiszerek előállításának. A központ lehetőség biztosít arra, hogy a rendszerint rapid módon bekövetkező klimatikus változásokat laboratóriumi körülmények között szimulálni tudják, mert így lehet felkészülni. Normál körülmények között nagyon nehéz és sok időre lenne szükség ahhoz, hogy ennek kivédéséhez szükséges eljárásokat, technológiákat kidolgozzák. A klímaközpont egy mesterséges környezetet jelent.

– Az emberiség lélekszáma a Földön nagyon gyorsan nő, s az agrárium kötelessége, hogy kiváló minőségű élelmiszert állítson elő – emelte ki a Kaposvári Egyetem innovációs- és kutatásfejlesztési rektorhelyettese. – Ez a központ, s a kutatási program lehetővé teszi, hogy ennek a feladatnak hosszú távon megfeleljünk.

A laboreszköz beszerzésével kapcsolatos szerződést Tossenberger János, Borbás Zoltán kancellár és Kovács Péter János, a Smithmann Hungary Kft. ügyvezetője írta alá.

Drón a kutatómunkában

A projekt keretében laboratóriumi pipettákat, kromatográfokat és egyéb nagy értékű berendezéseket is beszereznek. Kovács Péter János, a budapesti Smithmann Hungary Kft ügyvezetője azt mondta: az új eszközök részben az állatgyógyászati-állategészségügyi kutatásokat, illetve a növénytermesztési kutatásokat szolgálják. Kutatási és oktatási feladatok megvalósításában is fontos szerepet töltenek be az eszközök, s a szakember elismeréssel nyugtázta: a Kaposvári Egyetem korábban is nagy energiát fordított arra, hogy a legkorszerűbb műszereket használják a kutatók és a hallgatók.

– Az új berendezéseket a laboratóriumban, illetve a négy falon kívül, a gazdaságban is használhatják a kutatók – tudtuk meg. Kovács Péter János rámutatott: a mezőgazdaságban óriási technikai-technológiai átalakulások zajlanak le. A talajkutató drón levegőből készített felvételek alapján végzi majd a talajvizsgálatokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában