gyors munka

2019.03.24. 17:29

A leggyorsabban Somogyban zárják le a bűnügyeket

Az idei év országosan első összügyészi értekezletét a Somogy Megyei Főügyészségen tartották Lajtár István közjogi legfőbb ügyész helyettes részvételével.

K.G.

Horváth Szilárd somogyi főügyész az összefoglalójában elmondta, hogy a tavalyi év az ügyészségnek az elektronikus kapcsolattartás bevezetésével telt, valamint a 2018. júliusától hatályba lépett új büntetőeljárási törvényre való felkészülés miatt jelentett kihívást. A somogyi ügyészek sikeresen sajátították el a megváltozott jogi környezet adta új szemléletet. Hangsúlyozta, hogy az idén az új büntetőeljárási törvény kínálta lehetőségek alkalmazásával meg kell őrizni azt, hogy országosan Somogyban fejeződnek be leggyorsabban a büntetőeljárások.

Az elmúlt évben a megyében tovább csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, azonban a kábítószer kereskedelemmel összefüggő bűnügyek száma tartósan magas szinten van.

A megye ügyészségei aktívan alkalmazták az új büntetőeljárási törvény által biztosított eljárást gyorsító eszközöket, ezáltal a vádemelések négyötödében az elkövetőt bíróság elé állították, illetve tárgyalás mellőzésére vagy büntetővégzés meghozatalára tettek indítványt. Ennek is köszönhető, hogy a vádlottak kétharmadáról egy éven belül jogerős bírósági ítélet született. A bírósági szakban a hatályon kívül helyezett ítéletek száma jelentősen csökkent.

A főügyész hangsúlyozta, hogy 2019 első negyedévében ügyészi kezdeményezésre már három sikeres megállapodás született olyan nagy tárgyi súlyú bűnügyekben, melyekben a vádlotti együttműködés valóban hozzájárult az eljárás hatékonyabb intézéséhez. A beszámolóját azzal zárta, hogy a Bajcsy-Zsilinszky utcai épületben utoljára tartották meg az évértékelő értekezletet, mert a következő már az új ügyészségi székházban lesz majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában