országos borverseny

2019.03.07. 20:00

A nehéz év ellenére is szép borok születtek

Soha nem látott mennyiségű tételt neveztek a Syngenta Országos Borversenyre. Az egyik legnagyobb presztízsű hazai versenyt 18. alkalommal rendezték meg, a legjobb borokat és készítőiket szerdán este díjazták Siófokon.

Kolumbán Tünde

Rekordmennyiségű, összesen 559 bormintát kóstolt végig a Syngenta borverseny zsűrije – hangzott el a szerdai díjátadón. A nevezett tételek minőségét jól mutatja, hogy több mint húsz százalékuk arany minősítést kapott, míg a bírálatra érkezett tételek közül háromszáznál is többet ezüsttel jutalmaztak. – Mit ér a szőlő, ha nem készül belőle bor – tette fel a költői kérdést a zsűri elnöke a díjátadón.

Nyitrainé dr. Sárdy Diána egyetemi docens, a Szent István Egyetem Borászati Tanszékének vezetője köszöntőjében arról is beszélt, hogy a szőlő és borágazat az elmúlt években látványosan fejlődik, ami a borversenyen is megmutatkozott. A 2018-as évjáratról szólva a zsűrielnök a rozékat és az illatos fehér fajtákat emelte ki, de a vörösek között is találkoztak kiváló borokkal.

– A szőlő minőség szempontjából 2018 nagyon jó évjárat volt, viszont nagyon nagy volt a mennyiség. Az előző évjáratokhoz képest közel másfélszer annyi termett, ez problémát okozott a gazdáknak, hiszen összetorlódott a szüreti időpont, ami kihívásokkal járt, ugyanakkor, ahogy az eredmények mutatják, a gazdák nagyon jó borokat készítettek – mondta Nyitrainé dr. Sárdy Diána egyetemi docens, a Szent István Egyetem Borászati Tanszékének vezetője.

A borverseny siófoki díjátadóján a legjobb boroknak járó SynVino-díjat a Bárdos és Fia Pincészet 2018-as Pinot Noir-Cabernet Sauvignon Roséja, a Béres Szőlőbirtok és Pincészet 2016-os 6 puttonyos Béres Tokaji Aszúja, a Koch Csaba Vin Art Pincészet 2012-es Villányi Csanád Cuvée-je, valamint a badacsonyi NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet 2016-os Szürkebarát bora kapta.

Az utóbbi, késői szüretelésű borról Szőke Barna, a badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet borászati vezetője azt mondta, hogy egy ilyen nagyszerű borhoz a megfelelő alapanyag elengedhetetlenül szükséges. – A szürkebarát egyébként korai érésű fajta, így ha a szüret vége felé szedjük le, akkorra már késői szüretelésű tételként szüretelhetjük, így volt ez 2016-ban is – magyarázta a badacsonyi szakember, aki arról is beszélt, hogy a fogyasztók kedvelik és a kóstolók alkalmával is igénylik a kései szüretelésű borokat, amelyek a badacsonyi kutatóintézet erősségének számítanak.

Kiváló lett a kihívásokkal teli 2018-as évjárat

Az elmúlt esztendő a szőlő termesztése szempontjából nem tekinthető szokásos évnek, értékelt a borverseny Varga Zoltán. A Syngenta szőlő kampánymenedzsere szerint több mint 100 éve volt utoljára olyan évjárat, amikor a szőlő fakadása és a virágzása közt csupán 30 nap telt el. A szélsőséges klimatikus tényezők miatt az elmúlt évben komoly szakmai kihívásoknak kellett megfelelniük a szőlő növényvédelmet irányító szakembereknek, ám az eredmények azt mutatják, többségük jól vette az akadályokat. A múlt évben 65 ezer hektáron leszüretelt szőlő mennyisége 500 ezer tonnát tett ki. Ebből mindegy 3,5 millió hektoliter bort lehet előállítani, amely nemcsak mennyiség szempontjából, de minőségét tekintve is jónak tekinthető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában