szövegkönyv után síp

2018.11.12. 11:30

Súgólyukból a gyepre indul a Csiky fiatal súgója

Kocsmáros Vivien a kaposvári színház súgója. Hétvégeken azonban mezt húz, és akár huszonkét férfit is kordában tart, egyetlen sípszóval. A huszonéves lány játékvezető a focimeccseken.

Turbéki Bernadett

– 2011-ben még önkéntesként tettem gördülékenyebbé a ruhatári és a nézőtéri munkát a színházban. Öt évvel ezelőtt pedig hivatalosan is felvettek ugyanebbe a munkakörbe. Tavaly pedig megtudtam, hogy az idei évadban súgói és segédrendezői feladatok ellátásában számítanának rám. Jóleső meglepetés volt ez a számomra az évadzárón – mondta Kocsmáros Vivien. – A szövegkönyv gondozása a feladatom, feljegyezni a színészek ötleteit, segíteni a próbák során, ahol elakadnak. Hétvégeken ugyanakkor egy más jellegű „társulattal” dolgozom.

Focicsapatok és szurkolók lesik reakcióit, bár nem játékosként van jelen a pályán.

- Gyerekkoromban fiúk között nőttem fel. Fiúk voltak az unokatestvéreim, a szomszédok, a barátaim. Természetes volt, hogy beállok közéjük focizni – mondta. – Aztán a középiskola tizedik osztályában Pozsegovics Gábor, a testnevelő tanárom az osztályunkból két lányt meghívott focizni az iskolai lánycsapatba. Az egyik én voltam.

Azt, hogy játékvezető lett, félig-meddig a színháznak köszönheti. – Édesanyám is színházi ember. Az ő főnöke vetette fel, hogy elmehetnék oktatásra – mondta. – Az első meccsen azt sem tudtam, hol vagyok, de az ember tanul a hibáiból és belerázódik az évek során. Járok edzésre, javítok az állóképességemen, és futok. A pályán nincs különbség női vagy férfi játékvezető között. Akár férfi felnőtt meccset is vezethetek a megyében. Azt érzem, hogy egyre inkább elfogadnak. A megkülönböztetés talán abban jelentkezik, hogy a nőkkel udvariasabb mindenki...

Eddigi legrangosabb mérkőzése a női NBII-ben volt, de az a célja, hogy bejusson a női NBI-be asszisztensként.

Azt mondja, a játékvezetés megtanítja az embert, hogy képes legyen kezelni a váratlan helyzeteket. – Előfordult már, hogy időjárás miatt le kellett fújni a meccset, és volt már lábtörés is, ami azért is kellemetlen, mert addig áll a mérkőzés, amíg megérkezik a mentő. A legnagyobb kihívásnak viszont azt élem meg, amikor Pozsegovics tanár úr is kint van a meccsen. Akkor valahogy jobban szeretnék megfelelni, mégiscsak ő indított el ezen a „pályán”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában