verseny

2019.10.14. 16:48

A tűz nyomait kutatták

Két somogyi tűzoltó is részt vett a Tűzvizsgáló Szakmai vetélkedőn a napokban.

sonline

Fotó: SZOKE PETER BM-OKF

Október 9-11. között a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság volt a házigazdája a katasztrófavédelem V. Tűzvizsgáló Szakmai Vetélkedőjének és Szakmai Fórumának. Hajdúszoboszlón, a megyei igazgatóság kiképző és raktárbázisán mérték össze tudásukat a tűzvizsgáló szakemberek.

Csütörtökön négy feladatsort kellett teljesíteniük a kétfős tűzvizsgáló csapatoknak. Az írásbeli teszt mellett gyakorlati feladatuk is volt: egy a hajdúszoboszlói raktárbázison kialakított teljesen kiégett konyhában kellett megállapítaniuk a tűz keletkezésének okát. Elemezték a berendezéseket ért hatásokat, a tűz terjedésének irányát, a károk mértékét, valamint minden olyan körülményt, amely a kiégett helyiséggel és a tűz kialakulásával kapcsolatba hozható volt.

Az esemény értékeléssel, szakmai fórummal és az ünnepélyes eredményhirdetéssel ért véget pénteken délelőtt. A versenybírák értékelésükben kiemelték, hogy a verseny során alkalmazott megoldási módszerek jó alapanyagot szolgáltatnak a további képzésekhez. Örömmel tapasztalták, hogy a helyszíni szemle lépéseit és a tűzvizsgálat gyakorlati feladatait a tűzvizsgáló szakemberek készségszinten alkalmazzák. Mindez a gyakorlatban felgyorsítja és pontosabbá teszi a munkájukat, amelynek a nehézségét az okozza, hogy sérült, vagy szinte teljesen megsemmisült tárgyak vizsgálata alapján, a tűz által elpusztított környezetben kell használható nyomokra bukkanniuk.

 

Idén a bajnoknak járó vándorkupa Komárom-Esztergom megyébe került. Baranya megye tűzvizsgáló párosa a második helyet szerezte meg, Csongrád megye csapata pedig harmadik lett. Somogy megyét Balatincz Gábor tű. százados és Vajda László tű. főhadnagy képviselte, a páros a kilencedik helyet szerezte meg a versenyen.

Forrás: BM OKF

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!