fotók

2019.05.08. 14:52

A vöröskereszt napját ünnepelték a kaposvári diákok

A Nemzetközi Vöröskereszt napját szerdán ünnepelték világszerte: ebből az alkalomból a kaposvári katolikus iskola közel 200 diákja a szervezet jelképét formázta meg a Kossuth téren.

Harsányi Miklós

Jean Henri Dunant svájci üzletembertől származik a vöröskeresztes mozgalom ötlete, aki 1859-ben megszervezte a solferinói csatatéren maradt sebesültek ellátását.

– Két kézzel fogjátok a papírt, mindenki jó helyen áll, nagyon ügyesek vagytok – biztatta a diáksereget az egyik szervező. A fiúk és lányok a kijelölt alakzatban sorakoztak fel, piros kartont emeltek a magasba, s a vöröskereszt logóját formázták meg. Gyarmati László, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének szakmai vezetője kiemelte: a szervezet az emberiesség, a semlegesség, a függetlenség és az önkéntesség elve alapján működik a világ közel 200 országában. Henri Dunant alapító 1828 május 8-án született, ennek kapcsán ünneplik meg évről évre a rendezvényt. Sudár Viktória, a kaposvári katolikus iskola védőnője azt mondta: a gyerekek örömmel csatlakoztak a programhoz, s az ilyen és hasonló rendezvények segíthetik a vöröskeresztes mozgalomban az utánpótlást.

– Az elsősegélynyújtó képzéseken és versenyeken kívül karitatív akciókat tartunk, s a mentők mellett az egészségügyi ellátás biztosításában is közreműködünk egy-egy nagyobb rendezvényen – mondta Boldizsár Szilvia, a vöröskereszt kaposvári munkatársa. – Időről időre gyűjtéseket is szervezünk, ahol a tartós élelmiszereken kívül édességet és könyvet is eljuttatunk a rászorulóknak. Emellett Somogyban évente csaknem 500 alkalommal véradást tartunk, tervek szerint az idén 14 500 egység vért vesznek le a kollégáim. Igyekszünk minél szélesebb körű segítséget nyújtani a lakosságnak, s már előre gondolunk a nyári szabadságolásokra, ezért kitelepüléseken veszünk részt, így a Balaton-átúszáson kívül falunapokra is elmegyünk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában