nehézségek

2018.10.29. 14:00

Állami támogatás nélkül csak nehezen tudnak felújítani a társasházak

A legtöbb társasház lakástakarék-pénztári megtakarításból fedezte a különféle felújítási munkákat. Az ehhez kapcsolódó állami támogatás azonban két hete megszűnt, így aki eddig nem kötött megtakarítást, annak a jövőben nem éri meg ezt a takarékossági formát választania. A társasházaknak azonban ez komoly problémát jelent.

Marosi Gábor

Szinte nincs olyan társasház az országban, amelyik ne lenne érintett a lakástakarék-pénztáraknál történt változásban. A legtöbben ennek a megtakarításnak köszönhetően tudták felújítani épületüket. Sok társasház most is rendelkezik lakástakarékkal, amit a jövőben beruházásra tudnak fordítani, új szerződést viszont már nem érdemes kötniük, mert nem jár utána állami támogatás. Megtakarítás nélkül azonban nem sok lehetőségük lesz korszerűsítésre.

Javós Csilla közös képviselőhöz 25 társasház tartozik, ebből 21-et érint a változás. – Szinte mindegyik közösségnek van megtakarítása, de szerettek volna új szerződést kötni, így viszont már nincsen értelme – fogalmazott Javós Csilla. – A megtakarítási forma továbbra is létezik, de nem jár utána a 30 százalékos állami támogatás, ezért „felesleges” fizetni havonta az erre szánt összeget. A pénzhez ugyanis évekig nem lehet hozzányúlni, a hozama pedig így nagyon kevés.

– Egyelőre nincs más lehetőségük a társasházaknak – folytatta Javós Csilla. — Ugyanazok az adózási szabályok vonatkoznak rájuk, mint egy magánszemélyre, vagyis az áfát ki kell fizetniük egy-egy munka elvégzése után, ám nem igényelhetik azt vissza. A lakástakarék-pénztárnál az volt a jó, hogy járt utána 30 százalékos állami támogatás. Ha azt nézzük, akkor ez az összeg fedezte a társasházak 27 százalékos áfáját, de sajnos ez most megszűnt.

– Mindent a lakástakarék-pénztárból finanszíroztak a közösségek – hangsúlyozta a közös képviselő. – A több milliós beruházások nagy része ebből valósult meg. Hozzám is tartozik több olyan társasház, ahol hónapokon belül lejár a megtakarítás és újabbat szeretnének kötni, illetve, akik most „kaptak észbe”, hogy kötni kellene, de már késő. Többen is megkerestek, hogy mivel lehetne kiváltani a lakástakarékot, de egyelőre nincsen ötletem – tette hozzá Javós Csilla.

A szakember szerint az egyetlen lehetséges megoldás az lehet, hogyha a társasházak magasabb közös költséget szednek be havonta, így apránként össze tudnának gyűjteni annyi pénzt, ami a felújítások egy részét fedezné.

Két hete szűnt meg

Október 17-én lépett hatályba az a törvény, amelynek értelmében megszűnt a lakástakarék-pénztárak állami támogatása. Az új szabályozás csak az október 16-a után kötött szerződésekre vonatkozik, a meglévőket nem érinti az intézkedés. Így akik már rendelkeznek lakástakarékkal azok továbbra is kapnak állami támogatást, ami évente legfeljebb 72 ezer forint. Hozzáértők szerint azzal, hogy megszűnt a lakástakarékok állami támogatása komoly hatással lehet az ingatlanpiacra is. Eddig ugyanis nagyon sokan vásároltak lakást, illetve házat úgy, hogy a banki finanszírozás mellett felhasználták a lakástakarék-pénztári megtakarításukat is. Sajtóhírek szerint a Fundamenta már talált megoldást az állami támogatás helyett. A tervek szerint a lakáskassza saját forrásából fizetne öt százalékos támogatást, ami pótolná a 30 százalékos állami támogatást. A minimális megtakarítási idő pedig 6 év lenne, amelynek végén fix 2,9 százalékos hitelhez juthatnak az ügyfelek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában