bizományi

2018.01.07. 07:00

Antik ritkaságok is megbújnak a polcokon

Olykor több lesz egy hobbiból, így történt ez a kaposvári Kálmán Attilával is.

Gy. Zs.

– Egy festménybecsüs tanfolyamot végeztem 1998-ban Budapesten, s azóta foglalkozom többek között ezzel a területtel – mondta. – Úgy gondoltam, hogy megpróbálom egy üzlet formájában kamatoztatni a hobbimat.

Ám nem csak festmények és grafikák bújnak meg az apró bizományi boltban, hanem antik, retró, s modern lakberendezési tárgyak is. – Sokrétű az emberek ízlése, ezért nálam sem csak régiségek vannak. Ugyanakkor magam is kedvelem, s egy bizonyos rétegnek kifejezetten igénye van az antikra, többek között azoknak, akiknek a családjában hagyomány volt ilyen tárgyakkal berendezni a lakást.

Egyre többen fedezik fel a Fő utcai kisboltot, szemmel is jól látszik, hogy egyhamar kicsi lesz az üzlet, mely igazi ritkaságoknak is helyet ad. Így például Goszthonyi Mária hagyatékából előkerült rajzoknak, melyek egy kaposvári magángyűjtő révén kerültek Kálmán Attilához. Ezek a darabok még a gyűjtőt is meglepték. De vannak művek többek között Martyn Ferenctől is. Számos időtálló tárgyat őriz még a kis helyiség: például német fényképezőgépet a '30-as évekből, ismert porcelángyárak termékeit, s még eredeti bólogató kutyát is, mely szintén kuriózum ma már.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában