kiváló munka

2019.06.11. 17:16

Kiderült ki lett az év tanára és diákja

Az év diákja és az év tanára díjátadó ünnepséget tartotta meg kedden a Kaposvári Szakképzési Centrum: 11 tagintézményből 42 tanuló és 21 pedagógus kapott elismerést.

Harsányi Miklós

Az Eötvös Loránd műszaki szakgimnázium adott otthont a rendezvénynek. Kard János, a KSZC szakmai főigazgató-helyettese azt mondta: azokat a tanulókat jutalmazták, akik az elmúlt tanév során kimagasló tanulmányi eredményt értek el, s a közösségi munkában aktívan részt vettek.

– Tudom mit jelent felkészülni egy-egy órára, versenyre, mennyi időt és energiát igényel, milyen példát kell mutatni tanítványainknak, hogy érezzék munkánk során ők a legfontosabbak – hangsúlyozta Kard János. – Áldozatokkal jár bizony, de az eredmény mindannyiunkat kárpótol, ha látjuk a sikert, a csillogó szempárokat, s egy-egy legördülő örömkönnyet, mely néha még a mienk is lehet. Kell ennél több? Ez a pedagógus pálya legszebb kincse, tükörképe. Egy darabot adunk magunkból, s lehet, hogy csak évek múltán jövünk rá, hogy megérte. Mikor ilyen esemény kapcsán látjuk tanítványainkat, akik kicsit megszeppenve, de büszkén képviselik iskolájukat, diáktársaikat, s elsősorban önmagukat.

Kard János a pedagógusok munkájára utalva megköszönte, hogy türelmesek tanárok, tanácsadók, nagy tudással és szerető szívvel megáldott emberek. A diákok hozzáállását méltatva kiemelte: köszönet jár a munkájukért, s példamutató szorgalmukért. S azt kívánta a fiataloknak, hogy mindig legalább annyi akaraterővel és kitartással valósítsák meg álmaikat, vágyaikat, mint ahogy eddig tették.

Az év diákjai

Máté Patrik János, Radák Noémi Evelin Kaposvári SZC Nagyatádi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Horváth Patrik Richárd Kaposvári SZC Lamping József Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Tóth Szabina Dorina, Tóth Viktória Dominika, Szabó Ferenc Kaposvári SZC Jálics Ernő Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája

Járfás Levente, Novák Dóra, Pucz András, Ivusza Martin, Pinizsi Petra, Gabos Balázs, Takács Barnabás, Vimola Márk, Kiss Máté, Csordás Barnabás, Hegedüs Péter, Kovács Dániel, Belovics Dominik, Kosaras Milán Gábor, Ihárosi Dániel, Bereknyei Bence Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Várnai Veronika, Füle Botond , Mikó Bianka, Jezerniczky Dorina Kaposvári SZC Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Nagy-Baán Csenge Zsófia, Szentgyörgyi Vivien Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakgimnáziuma

Herdics Eszter Kaposvári SZC Rudnay Gyula Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Bálint Eleonóra Kaposvári SZC Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

András Attila Zsolt, Graf Alexander Kaposvári SZC Barcsi Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

László Dávid, Kovács Ádám, Pókos Attila Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Farkas Márk, Borsos Péter, Kővári Sára, Vékony Richárd, Kecskés Gergely, Keszler Gergő, Nagy Péter Kaposvári SZC Dráva Völgye Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma

 

Az év tanárai

Hideg Zsigmond Bence Kaposvári SZC Lamping József Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Győrfi-Bátori Csaba Kaposvári SZC Jálics Ernő Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája

Takács Szilvia, Kiss Ernő, Kulcsár József Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Kovács Krisztina, Mihajlovitsné Frányó Viktória, Horváth Csaba Kaposvári SZC Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Weltschné Réti Valéria, Potó Sándor Frigyesné Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakgimnáziuma

Madarászné Ungi Katalin Kaposvári SZC Rudnay Gyula Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Kurucz Gabriella Kaposvári SZC Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Pethő Zsófia, Récsán Gábor Kaposvári SZC Barcsi Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Jüngling Márton András, Kovács István, Szakács Lehel Sándor Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Boa Tamás, Borsos Szilvia, Pápai-Horváth Katalin Kaposvári SZC Dráva Völgye Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma

Deák Szonja Kaposvári SZC Nagyatádi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában