vadgesztenye

2018.09.16. 11:30

Az autósoknak bosszúság, a gyerekeknek osztálypénz

Az autósoknak bosszúságot, a gyerekeknek osztálypénzt jelent a vadgesztenye. A Kisfaludy iskolásai évek óta szorgosan gyűjtik, majd a felvásárlóba leadják, a pénzből tavaly fagyizni ment a nyertes osztály.

Góz Lilla

– Ott tuti lesz – kiabálták zacskókkal a kézben a Kisfaludy utcai iskola ötödikesei. Túrták a leveleket, botokkal még a kerítésen belülről is kiszedték a gesztenyét. Negyedik éve ők a csúcstartók az iskolában. Tavaly több mint 5700 kilót gyűjtöttek, előtte évben pedig 4180-at.

– Ahol anyukám dolgozik, ott sok a gesztenye és vele is mindig gyűjtünk, meg persze az osztállyal – mondta Maráczi Nóra.

– Már elsősként is gyűjtöttük, együtt kerestük mindig a jó helyeket, s persze otthonról is hozunk be. Tavaly mintha több lett volna – mesélte a levelek között kutatva Balogh Levente.

– Zsákokba gyűjtjük, majd leadjuk a felvásárlónak. A gyerekeken kívül a szülők, nagyszülők is szedik, még Mernyéről is érkezett gesztenye – mondta Tóth Erika, a gyerekek tanára. Hozzátette: a bevétel az osztálykasszát gyarapítja, tavaly fagyizásra költötték a szorgos munka gyümölcsét.

A vadgesztenyét évtizedek óta használja a népi orvoslás és a gyógyszeripar alapanyagként. Virágából ülőfürdőt készítettek, a fa kérge fényvédő-krémek alapanyagául szolgál. Szárított, összepréselt termése pedig samponok, visszérkrémek, bőrápolási termékek hozzávalója, A közönséges vadgesztenye az aranyér, a vénás és hajszálér-keringési elégtelenség kezelésére is ajánlják. A leveleket hagyományosan ízületi bántalmak enyhítésére használják.

– Egy kilóért jelenleg 40 forintot adunk – mondta Vígvári József, az Erdei Termék Vállalkozás Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: sok a visszatérő gyűjtőjük, akik keresetkiegészítésként szedik a gesztenyét. A szezon végére csaknem 30 tonnát vettek át a korábbi években. A kaposvári átvevőtől a gyógynövény-feldolgozóba kerül a gesztenye, ahol összetörik, leszárítják, majd krémekhez, gyógysamponokhoz, gyógynövény kivonatokhoz vagy teához használják fel leginkább. Feldolgozott termékként exportra is jut belőle a nyugat-európai országokba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában