Ételt csak okosan!

2018.03.28. 11:30

Maradék nélkül – erkölcsi és gazdasági probléma az élelmiszerpazarlás

Az élelmiszerpazarlás súlyos problémát jelent hazánkban is: egy átlagos fogyasztó évente 68 kiló élelmiszer-hulladékot állít elő, melynek közel fele figyelmetlenségből, néha tudáshiányból keletkezik. A Maradék nélkül című programot most az általános iskolás korosztályra is kiterjesztik, a napokban 82 somogyi tanintézményt keresnek meg.

Harsányi Miklós

– Az élelmiszerpazarlás elleni kampányt gyermekkorban érdemes elkezdeni, hiszen ekkor a jó ötletek könnyebben rögzülhetnek – mondta Balogh Zoltán, az osztopáni általános iskola igazgatója. – Örömmel csatlakozunk az új kezdeményezéshez, amúgy ebben a témakörben korábban több projektet szerveztünk, s kedvező tapasztalatokat szereztünk. Fontos, hogy folytatódjon a program, s azt gondolom, hogy közérthető és a hétköznapokban könnyen betartható tanácsokkal érdemes ellátni a fiatalokat. Így szőheti át életüket, s válhat napi rutinná a tudatos élelmiszervásárlás és felhasználás.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szeretné felhívni az általános iskolások figyelmét arra, hogy az élelmiszerfogyasztás súlyos problémát jelent Magyarországon is. Egy átlagos fogyasztó évente 68 kilogramm élelmiszer-hulladékot állít elő.

– Ez erkölcsi, fenntarthatóság és gazdasági probléma is egyben – közölte lapunkkal a Nébih sajtóosztálya. – Felnőtteknél sokszor a rossz szokások vezetnek idáig, s ezzel az a baj, hogy nehezen tudunk már szabadulni tőlük. A gyerekek esetében viszont még éppen kialakulóban vannak e szokások, s így időben fel tudjuk készíteni őket egy fenntarthatóbb élelmiszer-fogyasztásra. Ráadásul a gyereken keresztül sok esetben a szülőket is elérjük, tehát a program még a felnőtt fogyasztók magatartására is hatással lehet.

A Maradék nélkül programot úgy állították össze a szakemberek, hogy a 4.-6. osztályos tanulók számára könnyen befogadható legyen. Számos bemutató órán vannak túl, s rengeteg segítséget kaptak a tanároktól is. A program legfontosabb eleme egy gazdagon illusztrált, gyakorlatias szemléletű könyvecske, s ez nemsokára kiegészül egy pedagógusoknak szánt módszertani javaslattal és egy munkafüzettel is.

Az iskolák figyelmét egy online vetélkedővel szeretnék felkelteni, amely a héten indul: négy fordulóból áll, s a legjobb osztályok tanulói egy értékes nyári táborozást nyerhetnek. A Nébih sajtóosztálya kitért rá: a programot évente felfrissítik, s elsősorban a pedagógusok és a gyerekek véleményére támaszkodnak. A programba az összes olyan általános iskolát meghívják, ahol van felső tagozatos képzés, a napokban 2393 tanintézményt – köztük 82 somogyinak – elektronikus levelet küldenek.

Ételt csak okosan!

– Az élelmiszer-biztonsági óvodás program már az év elején elindult, s munkatársaink eddig mintegy két tucat intézményben, több mint 1000 óvodásnak tartottak foglalkozásokat – közölte a Nébih. – Terveink szerint az év második felében bemutatkoznak az Ételt csak okosan! iskolai anyagai is. Kézzel fogható igényt tapasztaltunk e téren, hiszen az elmúlt években egyre több iskolába hívták meg a Nébi munkatársait, előadások, bemutatók tartására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában