tanulás

2018.05.02. 14:00

Az elhelyezkedésben segítenének az ingyenes nyelvtanfolyammal

Nők részére szervez ingyenes 60 órás kezdő nyelvtanfolyamokat a nagybajomi „Alternaiv” Ifjúsági és Kulturális Egyesület, a nyelvi kompetencia fejlesztésével a képzésben résztvevők elhelyezkedési esélyeit szeretnék növelni a munkaerőpiacon.

Gy. Zs.

Pirka Mátyás, az egyesület elnöke lapunknak elmondta: a jelentkezők tizennégy tagú csoportokban tanulják az angolt, Nagybajomban már két hete zajlik két csoport képzése, Böhönyén pedig egy csoport tanulja már az idegen nyelvet. Május második hetétől újabb két csoportot indítanak Nagybajomban és egyet várhatóan Jákóban is. Utóbbiakra a jelentkezés már lezárult. Ugyanakkor még várhatóan indul tanfolyam a jövőben, hiszen az egyesület által szervezett angol nyelvi képzések a következő két évben összesen közel kétszáz nőt érinthetnek majd a térségben.

Mint megtudtuk, a nyelvi kurzus egy nyertes pályázat része, melyet konzorciumban, a Nagybajomért Közalapítvánnyal együtt valósít meg az egyesület. Ennek keretein belül többféle képzést szerveznek. Nagybajomban két személyiségfejlesztő önismereti csoportot is indítottak, melyben a munkaerőpiaci szempontból különösen hátrányos helyzetű nők vesznek részt 60 órában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában