Közösen a jövőnkért

2019.11.24. 18:00

Az év egy napja a toleranciáé

A megbocsátás volt a fő üzenete a Tolerancia-napi rendhagyó istentiszteletnek a ságvári művelődési házban.

Gamos A

Barta Zsolt, a Pápai Református Teológiai Akadémia docense igehirdetésében Jézusnak Péterhez intézett szavait is idézte: nem hétszer, hanem még hetvenhétszer is meg kell bocsátani. Immár 5. alkalommal az esztendő egy napját a másik fél elfogadásának szentelik a református egyházközség rendezvényén. – Persze csak jelképesen ennyit, hiszen valójában mindenkor egyek, egy akaraton lévők vagyunk, akkor is ha sok mindenben különbözünk is egymástól – hangsúlyozta Bozsoki-Sólyom János, a helyi református gyülekezet lelkipásztora. A nap további részében az idősekre irányult a figyelem.

A Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Gondviselés Háza idősek otthonának vezető ápolója, Ságiné Korpos Márta vetített képes előadást tartott, majd Jordákiné Kurdi Piroska gondozott az intézet életébe, illetve mindennapjaiba adott betekintést. A „Közösen a jövőnkért” program keretében Pap Csilla pályázati munkatárs az elengedésről beszélt, a munkahely elvesztése, a szakítás, a válás és a haláleset kapcsán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában