Pulled Ponty

2017.08.20. 19:08

Az Év Strandétele – füstölt pontyos szendvics lett a befutó

A Pulled Ponty lett az Év Strandétele. A füstölt ponty hasaaljából készült szendvics különlegessége, hogy helyi, azaz balatoni alapanyagokból készült. Fonyódon és Balatonbogláron egyaránt kóstolható a különleges nyári finomság.

Góz Lilla

Jéggel körberakva érkezett a friss pontyhús a balatonboglári étterembe. Máté Zoltán heti háromszor szállít ide, főként ponty hasaalját. Nyolc négyzetméternyi üzemében dolgozza fel, a saját maga nevelte halakat. A friss Hal Kft. tulajdonosa csaknem három éve látja el az északi és a déli part éttermeit hallal. – Az a célunk, hogy a vendéglátós és a fogyasztó egy friss, első osztályú alapanyagból készült ételt ehessen és ne egy több éve lefagyasztott vagy akár 5-6 ezer kilométerről idehozott hallal kelljen dolgozni, vagy elfogyasztani – tette hozzá Máté Zoltán.

A ponty hasalját három órán át 80 fokon akácfán füstölik, majd 12 órán át marinálják. A gyűrű alakú vajas körkifli alsó részére házi sajtkrém kerül, majd a füstölt ponty és rá a bébispenót, lilahagyma és fokhagymakompót. Minden alapanyag balatoni őstermelőktől származik – mondta Bezerics Dániel. A Paletta Bistrobar tulajdonosa elmondta: örül az újabb elismerésnek, hogy a Pulled Ponty szendvicsük elnyerte a szakmai zsűri tetszését.

A Pulled Ponty lett az Év Strandétele
Fotós: Kontra Gergely

– Hiszek a hagyományok és az innováció jó arányú ötvözetében – hangsúlyozta Bezerics Dániel. – Azt tartom, hogy helyi alapanyagokra, termelőkre kell támaszkodni. Makrogazdasági szempontból, akkor lehet egy jó erős Balatonról beszélni, ha van egy jó erős fogyasztói réteg is. Hogy valódi vidéki életpályamodellről tudjunk beszélni elengedhetetlen, hogy az általunk megtermelt jövedelmet a térségben tartsuk. Ha valaki Barcelonából a Balatonra látogat, akkor helyi jellegzetességekre kíváncsi, nem az argentin halra.

Az idén a Pulled Pontyot választották az Év Strandételének. Az Év Felfedezettje különdíjat pedig egy fenyvesi strandbisztró, A Konyhám kapta. Ők tortizza névre keresztelt tortilla-pizzával neveztek. Jól szerepelt a keszthelyi városi strandon tavaly nyílt Vitorlás büfé túrógombócos eperlevese és a korábban díjazott badacsonyi Kishableány Mekk Málna nevű gluténmentes ciroklisztes bagettben tálalt grillezett kecskesajtos szendvicse is. A Neked főztem nevű strandbüfé is sajtos-kovászolt babos malacpofa szendviccsel indult. A fövenyesi Kalóz – mely két éve, az első verseny nyertese volt – az idén egy lencsesalátával és hagymalekvárral tálalt különleges fűszerezésű kenesei Pörc kolbásszal indult. A verseny szervezőinek, a Balatoni Kör tagjainak az volt a célja, hogy a tájidegen elemek helyett a balatoni alapanyagokat népszerűsítsék a tó melletti büfékben, éttermekben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában