szorgalom

2018.09.27. 17:47

Az osztálypénzt gyarapítja az újsággyűjtés bevétele

Több, tonna papírt is összegyűjtenek Kaposvár általános iskoláiban egy-egy újsággyűjtésen. A Honvéd Utcai Tagiskolában csütörtökön szervezték meg az őszi papírgyűjtést.

Fenyő Zsuzsanna

Úgy álljatok, hogy egymásnak tudjátok adni az újságot – utasította egy pedagógus a lelkes gyereksereget a Honvéd utcai tagiskola udvarán. A fal mellett halmokban álltak az újságok, osztály szerint elkülönítve, de sok gyerek még mindig papírra vadászott a környező házakban. Volt itt régi tankönyv, reklámújság, magazin sőt még könyvek is feltűntek a kupacokban. A fiatalok pedig csatárláncba állva pakolták az újságot a mérlegre.

– Nekünk testnevelés óránk lenne, de örülünk, hogy segíthetünk a papírgyűjtésen – mondta negyedikes Orsi. – Jó sok papírt hoztunk, de van aki egyenesen a telepre vitte.

Szép összeget lehet összegyűjteni az újságokból, az egyik osztály például tavasszal 35.000 forintot kapott a Honvéd Iskolában.

– Mi első osztály óta mindig hozunk papírt – mondta Pilbauer István. – A lányom most hetedikes és eddig minden évben bent volt az osztály az első háromban. Nálunk nagyon jó az osztályközösség, és jól jön az a pénz, amit az újságokért kapunk.

A bevételt általában osztálykirándulásra költik az iskolákban. Az óvódákban is szerveznek papírgyűjtést, ott is van helye a pénznek, a csoportok játékokra vagy más hasznos dolgokra fordítják a befolyt összeget.

Az újság egyébként a Somogy Metál Kft-hez kerül, akik egy kiló papírért 20 forintot fizetnek, és mérleget illetve konténert is biztosítanak az iskolákban.

- A legtöbb papírt általában a Honvédban, a Berzsenyiben és a Kodály iskolában gyűjtik össze – tájékoztattak a Somogy Metál Kft-nél. – Nagyon lelkesek a gyerekek és a szülők is, összesen több mint 100 tonna papírt is összegyűjtenek a Kaposvári iskolák az újsággyűjtések alkalmával.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában