Honismereti Ifjúsági Találkozó

2018.08.22. 16:44

Bármerre élünk a világban, mégis összetartozunk

Kedden összecsomagoltak a 32. Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozó részvevői Mesztegnyőn.

Varga László

sdr

– Jó tudni, hogy ők is magyarok, hogy azonos volt a történelmünk, hogy bármerre is élünk, mégis egy nemzethez tartozunk – mondta a mesztegnyői találkozón Morvai Dávid, aki 4 évesen, 2008-ban jött először a találkozóra. – Én is aradi vagyok, és bár nem akarok elköltözni onnan, de amikor csak tehetem, visszatérek Magyarországra. Sok barátot szereztem itt, és ide is hazajövök.

Kedden összecsomagoltak a 32. Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozó részvevői Mesztegnyőn. Az elmúlt héten csütörtökön kezdődött programsorozat sokoldalú érzelmi töltést jelentett a határainkon túlról érkezett magyar fiatalok és kísérőik számára: előadásokat hallgattak történelmünk nagy sorsfordulóiról, akadályverseny formájában rendkívül sikeres első világháborús emléktúrán vettek részt, ízelítőt kaptak nemzeti örökségünk legszebb dalaiból és táncaiból, majd erdei vasutazás során a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetet is megismerhették.

Kirándultak Kaposvárra és Szennába, ellátogattak a boglári szüreti napokra, a mesztegnyői temetőben pedig megkoszorúzták Kövesdi Tiborné sírját. A csúcspontot az augusztus 20-i helyi rendezvények jelentették: előbb kenyeret sütöttek, majd lufiba zárt üzeneteket küldtek a Kárpát-hazának, amelyről drónnal légi felvétel is készült. Az esemény a legnépszerűbb videómegosztóra is felkerült. Az ünnepség részeként pedig valamennyi csoport színvonalas műsorral kedveskedett a szép számú nézőközönségnek. A jó hangulatról a találkozó teljes időtartama alatt egyéb módon is gondoskodtak a szervezők: koncertek, karakoe, zenés rendezvények töltötték ki az estéket.

A Léva melletti Pozbáról érkezett Kovács Renének ez már a hatodik találkozója volt. – Szlovákiában magyar középiskolába járok, de magyarországi egyetemen szeretném folytatni a tanulmányaimat – mondta. Hozzátette: Mesztegnyőn az elmúlt években nagyon sok barátot szerezett, ahova mindig örömmel tért vissza, és ezúttal is remekül érezte magát.

Az aradi Back Annamária sem először érkezett a somogyi településre, ezúttal egy szép verset is előadott a megnyitón. – Aradon híre volt a találkozóknak, és én is ezért jelentkeztem. Harmadszor voltam itt, de remélem, nem utoljára. Engem a családias légkör fogott meg leginkább, de valami felemelő is volt benne, amit nem tudok megfogalmazni – árulta el.

Kovács Julay Emma Horgosról hasonlóan gondban volt, amikor érzelmekről esett szó. – Nagyon jó volt itt – foglalta össze röviden. Ő szintén „harmadikos’’, de a jelen állás szerint utoljára jött. – Jövőre középiskolás leszek, és annak az intézménynek nincs kapcsolata Mesztegnyővel.

– A külhonban sokszor nem könnyű a nemzeti identitásunkat vállalnunk, ezért is vagyunk hangosabbak. Magyarnak pedig nem azt tartjuk, akinek a nagyapja magyar volt, hanem akinek az unokája is az lesz – húzta alá a horgosi Kis-Iván Anna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában