áradás

2019.05.17. 16:35

Belvízvédelmi készültség a Balatonnál

Az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt jelentősen megemelkedett a somogyi vizek vízszintje.

Koszorus Rita

A Balatonnál május elsején még 117 centimétert mértek, jelenleg pedig 121 centimétert mutat a siófoki vízmérce. – A csapadékot kísérő heves, sokszor viharos szél hatására a tó víztömege

több alkalommal kilendült – mondta kérdésünkre Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. – Május 13-án éjjel a Balaton hosszirányú kilendülésének hatására Balatonfűzfő és Balatonmáriafürdő között 67 centiméteres, a tó keresztirányú kilendülésének eredményeként Balatonakali és Balatonszemes között 20 centiméteres vízálláskülönbség alakult ki. Hozzátette: a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság naponta figyeli a kilendülések adatait.

A viharos szél, nem ritkán 90-100 kilométer per órás széllökések következtében szabad területen kihorgonyzott hajó szabadult el az északi parton, amely egészen a déli partig sodródott. Az idei évben ez már a negyedik ilyen eset volt, amelyről a vízügynek tudomása van.

A helyzet várhatóan hamarosan normalizálódik, mert az előrejelzések szerint a csapadékjelenségek mérséklődnek, majd meg is szűnnek. A következő hat nap folyamán összességében még elszórtan 20 milliméter esőre lehet számítani.

A vízfolyások esetében is megemelte a vízszintet a szokatlanul nedves és szeles időjárás. – A Kaposon egy kisebb árhullám vonult le az elmúlt időszakban – mondta lapunknak Pecze János, a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság, műszaki igazgatóhelyettese. – Két napja egyméteres emelkedés volt, de Fészerlaknál már apad a vízfolyás. A babócsai Rinya Nagyatádnál fél métert árad, de már ez is apadni kezdett. A Dráván pedig csak egy kisebb árhullám alakult ki, amely még jelentősen elmarad a védekezési szinttől.

A Balatonnál mind a négy szivattyútelepen elsőfokú belvízvédelmi készültség van érvényben, amely 12 órás szivattyúzást jelent Balatonlellén, Zamárdiban, Szántódon és Ordacsehin.

A vízügy mérései szerint Nagyatád térségében 50, Kaposvár térségében 45-50, a Balatonnál 20 milliméter csapadék hullott. Pecze János hozzátette: a sokéves átlagnak megfelelő csapadékmennyiség 70-80 milliméter között alakul, ennek megfelel az idei is. Elmondta: nagyobb árhullám azért nem alakult ki, mert nem hirtelen hullott az eső és hosszabb aszályos időszak előzte meg a mostani csapadékost.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában