töltőállomás

2019.08.15. 14:27

Boglár újabb szintet lépett

Újabb lépést tett az elektromobilizáció útján Balatonboglár. Itt, az Autó Máté, a lassan három évtizedes családi vállalkozás telephelyén adták át tegnap az országban a 18. gyorstöltőt, amely alkalmas arra, az elektromos autók akkumulátorait mintegy 30 perc alatt feltöltse.

Lengyel János

Az egész Balaton-parton egyelőre ez az első ilyen szerkezet, amelyet napokon belül követ majd egy újabb Siófokon szintén az Autó Máténál. S a harmadik pedig a cég dunaújvárosi telephelyén szolgálja majd az autósokat.

– Egy város jövőjét annak innovációképessége határozza meg – mondta az átadáson Mészáros Miklós polgármester, akit az önkormányzat képviselői is elkísértek a rendezvényre. Hozzátette: az innovációt pedig leginkább a vállalkozások hordozzák, ezért kiemelten fontos, hogy a helyi politikusok vegyék észre, ösztönözzék és segítség a város „innovátorait”. Bogláron így tettek, és így tesznek a jövőben is.

– A villámtöltő rendkívül jó helyen van – tette hozzá Máté Márton ügyvezető. – Az M7-es autópálya lehajtójától alig egy kilométerre, a belváros közelében helyezkedik el, s nemcsak a helyiek és a környékbeliek, hanem az átutazók számára is fontos. Ifjabb Máté Márton azt is megosztotta a résztvevőkkel, hogy bár a napi autózási átlag Magyarországon 25-40 kilométer, az elektromos autók már 350-400 kilométer tudnak megtenni egy „tankolással”. Boglárról tehát biztonságosan elérhető Budapest, Zalaegerszeg, Székesfehérvár, Veszprém, Kaposvár, Kecskemét és Pécs is.

 

Máté Gergely pedig arra hívta fel a figyelmet: 2020-tól egy teljesen új világ kezdődik az autózásban a klímavédelem miatt is. Arról nem is beszélve, hogy mostanság 5-8 év alatt annyi változás történik, mint korábban 80 év alatt.

 

Elektromos autó villám töltő műszaki paraméterek

  • A mai napon forgalomban lévő elektromos gépjárművek bármelyike tölthető a villámtöltő állomásról.
  • 80%-ra töltés kevesebb, mint 30 perc alatt
  • CCS DC / CHAdeMO / AC Type2 töltőcsatlakozásokkal rendelkezik
  • Egyidejű DC és AC töltés két jármű részére
  • AC/DC konverter
  • Valós fogyasztásmérés
  • DC kimeneti teljesítmény 50kW-ig
  • AC kimeneti teljesítmény 22kVA-ig
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában