gyökereink

2018.09.18. 09:00

Családfakutatás egy életen át: ingyenes tanfolyam indul

Ha valaki napi nyolc órán át kutatja a saját családja történetét, és szerencséje van, akár három hónap alatt is összeállíthatja a családfáját. Ezt hallottuk a somogyi levéltárban. Meg azt, hogy akinek nincs ennyi ideje, az se keseredjen el: vannak családfakutató cégek, amelyek felvállalják ezt a feladatot. Persze nem olcsón.

Kovács Gábor

Évente több százan keresik fel a somogyi levéltárat, hogy a családjuk történetét megismerhessék az itt őrzött iratokból. A legtöbben saját maguk állnak neki a kutatásnak, de ma már vannak a piacon és az interneten olyan szakemberek és cégek, amelyek vállalkoznak erre a feladatra. Egy családfakutatásért akár több százezer forintot is elkérhetnek.

– A saját családja története mindenkit érdekel, engem nagyon – mondta Kovács Gábor, amatőr családfakutató, aki szerint a levéltárban nem ritka, hogy valaki éveket töltött már hasonló kutatással. – Sokat lehet tanulni egy család történetéből, és az ember történelmi gyökereit is erősíti. Anyai ágon az 1700-as évek végéig sikerült visszafejtenem a történetünket, apai ágon külföldre visznek a szálak, onnan nehezebb anyakönyvi kivonatokat beszerezni. Ötödik éve foglalkozom ezzel, de akár egy egész életén át lehet folytatni. A családi irattárak sokszor tartalmaznak kincseket, ami előrelendíti a kutatást. Ezért azt javaslom, hogy először mindenki nézzen körül otthon, és bátran kérjen segítséget a levéltárosoktól.

Jakab Georgina levéltáros a saját családját is kutatta, mert a kutatótermi munka során kedvet kapott hozzá. Segítette a munkáját, hogy a családja 300 éven át lakott egy településen, nevezetesen Zselickisfaludon.

– A legtöbben családfakutatás miatt jönnek a levéltárban, sokan telefonálnak vagy írnak kezdőként, illetve azért, mert elakadtak valahol – mondta Jakab Georgina. – Innen jött az ötlet hogy tartsunk tanfolyamot, ahová eljöhetnek a kezdők, de haladóknak is ajánljuk, mert az anyakönyveken kívül más forrásokat is megmutatunk.

Van olyan kutató, aki már a második könyvét írja a családja történetéből, mert az adott kor történetét, illetve a település múltját is hozzávette a témához. A levéltárban állami anyakönyvek csak Somogy megyére vonatkozóan vannak, de a kutatók bekapcsolódhatnak egy online adatbázisba, amelyen át az ország minden települését magában foglaló adatokhoz juthatnak hozzá. Ezek tartalmazzák az 1895 előtti felekezeti anyakönyveket.

– Egy átlagember, ha betoppan ide, nem tudja, hogy milyen szolgáltatást kaphat és mennyiért – mutatott rá Polgár Tamás, a MNL Somogy Megyei Levéltárának igazgatója – A családfakutató tanfolyam ingyenes, sőt sokan azt sem tudják, hogy állampolgári jogként a levéltárban folytatott családfakutatás sem kerül pénzbe. Szeretnénk lehetőség biztosítani arra, hogy a kutatók egymás között is eszmét cserélhessenek, és megnézhetik, belelapozhatnak majd az eredeti iratokba is. A tanfolyam október 3-án indul, 40 jelentkezőt tudnak fogadni. A létszám fele már betelt.

Az iskolásokat is érdekli

A gyermekeket is magával ragadja a lehetőség, hogy érdekességeket tudhatnak meg a családjukról, akár egy rövid kutatás után. Jakab Georgina említett egy esetet, amikor egy Kaposvár környéki kis faluból érkező iskoláscsoportnak segített a témában. Előállt egy kislány, akinek a vezetékneve megegyezett a nagy íróéval, Móricz Zsigmondéval. A családi legendárium úgy tartotta, hogy rokonságban is állnak. Egy rövid levéltári kutatás után azonban a levéltárosok kiderítették, hogy ennek sajnos nincs alapja, de a kislány mégsem távozott csalódottan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában